|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A KDNP elnöke a köztársaságielnök-választásról és az EKA szerepéről - Sajtótájékoztató Debrecenben
|
1989. november 10., péntek - Az Ellenzéki Kerekasztal az állampárttal való tárgyalásokra jött létre. Mára azonban megváltozott a helyzet: az MSZMP megszűnésével az EKA pártjainak immár a Magyar Szocialista Párttal együtt kell tárgyalniuk a kormánnyal, valamint a Parlamenttel és bizottságaival. Azzal a parlamenttel, amely felülemelkedve korábbi önmagán, megalkotta a sarkalatos törvényeket, s ezzel olyan történelmi tettet hajtott végre, amely csak az utolsó rendi országgyűlés, a Pozsonyi Diéta szerepéhez mérhető - hangsúlyozták az MTI munkatársának kérdésére válaszolva Pénteken Debrecenben, a Kereszténydemokrata Néppárt Hajdú-Bihar megyei szervezetének megalakulása alkalmából tartott sajtótájékoztatójukon, a párt országos és megyei vezetői. Ismételten megerősítették azt is, hogy az 1947-es Demokrata Néppárt jogfolytonos utódjának tekintik pártjukat. Nem nagy taglétszámra, inkább nagy befolyásra törekszenek. A köztársaságielnök-választással kapcsolatban Keresztes Sándor pártelnök úgy nyilatkozott, hogy továbbra is az államfő népszavazással történő megválasztását támogatják, s kifejezte azt a meggyőződését, hogy a jelenleg ismert jelöltek között van minden követelménynek megfelelő politikai személyiség. (MTI)
1989. november 10., péntek 19:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|