|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A berlini változások - bonni szemmel
|
------------------------------------ London, 1989. november 8. (BBC, Panoráma) - Bonni tudósítónk a következőket jelentette: A nyugatnémet államminiszter helyesléssel nyugtázta a keletnémet párt politikai bizottságának lemondását, de kijelentette: a döntő az lesz, mit tesz majd a központi bizottság a keletnémet politika általános irányának megváltoztatására. Minden azon múlik, milyen gyorsan teljesítik az emberek reményeit és követeléseit a politikai és gazdasági reformra. Hangsúlyozta, milyen nagy szükség van a szabad választásokra és a többpártrendszer bevezetésére. Maga Kohl kancellár a parlamentben jelentős gazdasági segélycsomagot ígért az NDK-nak, ha vezetője lemond a hatalmi monopóliumról és bevezeti a nyugati típusú demokráciát. Az anyagi segítség kárba veszne, ha az NDK nem tér rá a piacgazdálkodásra. Nemzeti kötelesség a politikai és gazdasági változások támogatása az NDK-ban - mondotta és hozzátette: ma kisebb ok van, mint bármikor arra, hogy belenyugvással szemléljék Németország hosszú távú megosztottságát. Az események az egész világnak megmutatták, hogy hazánk megosztottsága természetellenes és hogy nem állhat fenn örökké a Berlini Fal és a szögesdrót. Megerősítette azonban kormánya álláspontját, miszerint a két német állam közötti kapcsolatok nem fogják elszakítani az NSZK-t a nyugati közösségtől. Nem vándorlunk a Kelet és a Nyugat között - mondotta. +++
1989. november 8., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|