|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Független Szociáldemokrata Párt felhívása (1. rész) (OS)
|
1989. november 5., vasárnap - Barátaink Hívunk Benneteket, hogy Veletek alakítsunk meg egy valódi magyar szociáldemokrata pártot. Olyan Magyarországot akarunk, amelynek gazdasága erős és képes mindannyiunk jólétét szolgálni. Szeretnénk, ha újra ismernének és elismernének minket Európában. Szeretnénk egy olyan igazságos társadalmat, amely csupán egy szabad és gazdag társadalomban képzelhető el. Mi szociáldemokraták, az úgynevezett kommunista kisérletek kudarca után, szociális jóléti demokráciát akarunk. Ez, az ember szabad fejlődésére épüljön Mert csak a nélkülözéstől, elnyomástól, félelemtől mentes, magas rendű élet lehet teljes és szabad. Számunkra a szociális jóléti demokrácia többpártrendszert, a tulajdon szabadságát és a munka becsületét egyszerre jelenti. Baloldali pártot akarunk. Sorainkba várjuk a munkásokat, értelmiségieket, dolgozókat nyugdíjasokat, az elesetteket és gondoskodásra szorulókat, a kisvállalkozókat és parasztokat, azaz a társadalmunk többségét. Célunk nem a világ megváltása, hanem itt és most szolgálni akarjuk népünket. Egyszerre vagyunk a jelen és a jövő, az ifjúság pártja. Azt szeretnénk, ha munkájából ki-ki tisztességesen megélne. A gazdaságban a verseny és a teljesítmény, a társadalomban a szolidaritás és az egymásért érzett felelősség vezéreljen. Infláció, fenyegető munkanélküliség, létbizonytalanság, ,,hárommillió koldus,, - ez ma Magyarország. Mi a fejlődés útjára akarjuk vezetni a gazdaságot, a társadalmat. De mértékletességet hirdetünk, mert tudjuk, hogy a türelmetlen, hirtelen, kapkodó változtatások még a meglévőt is veszélyeztetik. Emberhez méltó életet, nemzeti felemelkedést, békét - ahogy azt jónéhány európai ország példája is mutatja - csak a szociáldemokrácia nyújthat. Mi eleget akarunk tenni azok várakozásainak, akik egy erős szociáldemokrata párttól várják, hogy baloldali irányban vezesse ki a társadalmat a mai válságból. Csalódtunk A négy évtized után újjáéledő MSZDP nem képes e küldetés teljesítésére, sem párttá, sem szociáldemokratává nem tudott válni. Hazánkban ma nemcsak szélsőbal, hanem jobboldali veszély is fenyeget. Nem halasztható történelmi küldetésünk, hogy balközép pártként megalapítsunk egy valódi magyar szociáldemokrata pártot. Nem akarunk pártbürokráciát, nagy kerestű, tömegektől elszakadt pártvezéreket. Olyan pártvezetést és tagságot akarunk, akik a magyar nép legfontosabb érdekeit szeretnék szolgálni. (folyt.köv.)
1989. november 5., vasárnap 14:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|