|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött az MSZDP 38. kongresszusa
|
1989. november 3., péntek - Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Székházában pénteken délelőtt megkezdődött a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 38. kongresszusa. A tanácskozás kezdetén Ivanits István mondott rövid megnyitó beszédet, majd Baranyai Tibor, az országos vezetőség tagja üdvözölte a mintegy 500 küldöttet, valamint a magyar és külföldi vendégeket. A háromnapos tanácskozás központi témája az MSZDP belpolitikai irányvonalának kialakítása, a párt helyének kijelölése a hazai politikai életben. A délelőtt folyamán a résztvevők előterjesztést hallgatnak meg az MSZDP jogfolytonosságáról, valamint a szociáldemokrácia múljáról, jelenéről és jövőjéről. Várhatóan délben kezdődik meg a vita az MSZDP programjáról, majd a tanácskozás délután, a belpolitikai és külpolitikai kérdések megtárgyalásával folytatódik. A plenáris ülésekkel egyidejűleg szekcióüléseken vitatják meg a párt gazdaság- és iparpolitikai koncepciójával, agrárpolitikájával, illetőleg rétegpolitikájával kapcsolatos kérdéseket. (MTI)
1989. november 3., péntek 10:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|