|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése - zárónap (1.rész)
|
1989. október 22., vasárnap - ,,A legmagasabb közjogi méltóság nem csupán rangja az új Magyar Köztársaságnak, egyik fontos, szerves részét képezi annak a hatalmas átmeneti időszaknak, amelyben le kell bontani egy négy évtizedes diktatúrát, hogy helyette egy európai színvonalú, demokratikus államot teremtsünk itt a Duna-Tisza tájon. E közjogi méltóság - amennyiben kiírják megválasztását az országgyűlési választások előtt - az első nagy lépés lesz azon az úton, amelyen Magyarország elindul új európai státusza felé. Az ezt követő országgyűlési, majd a helyhatósági választások nyomán a közjogi, törvényhozói, végrehajtói és önkormányzati méltóság vezetheti át Mgyarországot a politikai demokrácia európai állapotába,, - hangsúlyozta beszédében Für Lajos, akit - mint azt a vasárnapi ülés kezdetén bejelentették - a szombati, késő estébe nyúló szavazáson 527 igennel 43 nem ellenében megválasztottak az MDF köztársaságielnök-jelöltjévé. Nagy tapssal fogadott felszólalásában utalt arra, hogy tevékenységéhez erőt merít az ország 11OO éves múltjából, s nemzedékének tapasztalataiból, amelyeket az 56-os forradalom csodálatos és tragikus perceiben szerzett.
A továbbiakban kijelentette: annak, aki a közélet dolgaiba ártja magát, abban a tudatban kell cselekednie, hogy minden lépése történelmi következményeket vonhat maga után. Végezetül idézte Deák Ferenc kiegyezés előtti gondolatait, amelyek szerint ,,mindent kockáztathatunk a hazáért, de a hazát kockáztatni nem szabad,,. Mai nyelvre fordítva: mindent kockáztathatunk a demokráciáért és a magyarságért, de a demokráciát és a magyarságot kockáztatnunk nem szabad. A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlésének zárónapján bejelentették: a szombati, késő estébe nyúló szavazás eredményeként 564 igen szavazattal Antall Józsefet választották meg az MDF elnökévé. Ellene mindössze tizen szavaztak. (folyt. köv.)
1989. október 22., vasárnap 10:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|