|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Történelmi Igazságtétel Bizottság közgyűlése (1. rész)
|
1989. szeptember 11., hétfő - Nemzeti ünnep avagy történelmi emléknap legyen-e október 23-a, s az előkészítésben milyen szerepe legyen a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak; intézetté alakul a bizottság történelmi szekciója; közadakozásból remélik megvalósítani az emlékművet; rendkívüli erőfeszítéseket igényel a poltikai, erkölcsi és jogi rehabilitáció - erről tárgyalt egyebek között a Történelmi Igazságtétel Bizottság közgyűlése, amelyet hétfőn a Budai Vigadóban tartottak meg.
A közgyűlés nagyon röviden foglalkozott a történelmi szekció munkájáról, valamint az emlékműpályázatról szóló beszámolóval. Lényegében vita nélkül tudomásul vették a résztvevők, hogy a történelmi szekció dokumentációs és kutató intézetté alakul át, magának a szekciónak, a Magyarországon is működő Oral History archívumának, valamint az Országos Széchényi Könyvtár két részlegének bázisára építve. Az intézetet - az eredeti tervtől eltérően, amely szerint Nagy Imre nevét viselte volna - az 1956-os forradalomról nevezik el; tevékenységét külföldi, illetve külföldön élő magyar szakemberekből alakuló kuratórium irányítja. Az ,56-os mártírok emlékművére kiírt pályázatra eddig 110 magyar és külföldi képzőművész jelentkezett. Az október 17-ig benyújtott pályaműveket 10 tagú, független zsüri bírálja majd el Mészöly Miklós vezetésével. Az emékmű-terveket október 23. és november 4. között kiállításon mutatják be a Budapest Galériában. A zsüri által elfogadott pályamű elkészítésének anyagi feltételeit közadakozásból remélik megteremteni. A TIB megalakulása óta végzett munkáról Vásárhelyi Miklós elnök számolt be. Mondandója végén váratlan vitát váltott ki az a kijelentése, hogy a TIB visszautasít minden olyan pártkezdeményezést, amely nem az ország ünnepeként kíván megemlékezni október 23-áról. (Ismeretes, hogy október 23-a megünneplésével kapcsolatban már több felhívás, illetve nyilatkozat látott napvilágot. Ezek között volt olyan javaslat, hogy nyilváníttassék történelmi emléknappá, mások úgy vélték, legyen piros betűs nemzeti ünnep, munkaszüneti nap.) (folyt.köv.)
1989. szeptember 11., hétfő 21:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|