|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Rajzolva könnyebb (1.rész)
|
Tokió, 1989. július 17. hétfő (MTI-Panoráma)
A japán képregények, miután meghódították az egész lakosságot, betörnek az oktatás területére is. A külvilág által oly sokat bírált vagy megmosolygott felszínes kikapcsolódást nyújtónak minősített japán képregények - a mangák - a nyomdaipari termékek egynegyedét teszik ki. Minden lakosra vagy nyolcvan jut évente ezekből az alkotásokból, amelyeket már csak azért is helytelen fércműveknek minősíteni, mert egy-egy kötet alapötletét nem kisebb lángelme szolgáltatta, mint például Marx. A Tőke manga-kiadása éppúgy megtalálható a japán könyvesboltok polcain, szemléltető, összefüggésekre rámutató ábrákkal és a munkásosztály nyomorgó képviselőinek korabeli figuráival, valamint az elnyomó osztály ködös Albionban egykor szokásos volt kizsákmányolási módszereinek a bemutatásával, mint a Sony cég elnökének a világsikerhez vezető utat ismertető önélatrajzi vallomás. A nyolcvanas évek elején már tettek arra kísérletet, hogy a manga-jellegú karikatúrákat becsempésszék a tankönyvekbe is. Az atom szerkezetének és a magfúzió lélegzetelállító jelenségének rajzos mangaábrázolását akarták a fizika tankönyvekben felhasználni, szemléltető anyagként, azonban a mangák sokszor valóban kétes értékű sikerkönyveit - beleértve a rajzos pornoirodalmat is - mélyen elítélő tankönyv-cenzorok megakadályozták. Most ismételt próbálkozás történt. A szigetország egyik legnépszerűbb grafikusa, Jagucsi Takao - aki az első általános iskolások olvasási tudásszintjének megfelelő manga-füzetek szerzője - arra kapott megbízást, hogy készítsen rajzos angol társalgási segéd-nyelvkönyvet. Az ötlet elég bizarrnak tűnik, azonban az apró részletek finom grafikus kidolgozását tökélyre fejlesztő mester a japánok ugyancsak gyenge nyelvtanulási készségén éppen a szigetország lakóinak kifinomult vizuális képességét felhasználva próbál változtatni. Dús, burjánzó rajzai ugyanis a hétköznapi élet rejtelmeibe vezetik majd a kalandos utazásokat kedvelő fiatalokat, azonban ahhoz, hogy a ravasz szerkesztésű kép labirintusok között el tudjanak igazodni a diákok, el kell, hogy olvassák majd az angol nyelvű lábjegyzeteket. (folyt.)
1989. július 17., hétfő 14:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|