|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
- Nyugdíjasok helyzete - 1. folyt.
|
A szocialistának nevezett esztendők haszonélvezői lelkiismeretlenül hagyták nyomorban a kizsigerelt milliókat. S most, mikor cáfolhatatlan adatok bizonyítják: a két és fél millió nyugdíjas 40 százaléka olyannyira szegény, hogy gyakorta a napi meleg ebédre sem futja - szemrebbenés nélkül hárítják el magukról a felelősséget. Valami különös, mondhatni sajátos jelenségnek lehetünk tanúi. A SZOT és a kormány közös megállapodása révén a 70 évnél idősebbek mind a helyközi, mind a távolsági járműveken - vonat, busz - ingyen utazhatnak. Ez az intézkedés dícséretes, mert a kedvezményezett korosztály tagjai közül most majd többen indulhatnak rokon, barát és ismerős meglátogatására, nem kell filléreket guberálniuk, hogy futja-e az orvosra, patikára, villamosozásra. De alig lépett érvénybe a rendelet, a közlekedési vállalatok máris tiltakozni kezdtek, hogy ez nékik mily hatalmas veszteség. A MÁV 310 milliót kér a kormánytól - megfeledkezvén arról, hogy az állami költségvetésből eleve négy és fél milliárd forint támogatást kap. Az több mint valószínű, hogy a közérzetjavító határozatként bevezettett ingyenesség miatt csökken valamicskét az utaztató vállalatok bevétele, ám ez a veszteség nem lehet olyan hatalmas. Talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy vajon kell-e most a nagy egyenlősdi. Nevezetesen: a kiemelt összeget kapó nyugdíjasok megérdemlik-e ezt a külön juttatást? A korábban is jogtalan előnyöket sápolok most legalább térítsenek valamicskét vissza az eltulajdonított javakból, hiszen nekik van miből. Közülük léphettek föl sokan olyan igénnyel, kérdéssel, hogy a vonat első osztályán miért ne lehetne ingyen utazni. Az életét végigrobotoló csepeli munkásnak, vagy a látástól vakulásig gürcölő földművesnek, megalázott értelmiséginek eszébe sem jut ilyesmi, csak a hatalomból kiszorult, kedvezményeiket javarészben elvesztett, ilyen-olyan érdemrendes pártkegyeltek próbálkozhatnak effélével. (folyt.)
1989. június 19., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|