|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Fidesz-felhívás
|
München, 1989. június 14. (SZER, Magyar híradó) - Amikor Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét, kiválását a Varsói Szerződésből, megpecsételte sorsát. Mai legifjabb követői zászlajukra tűzték a szuverén, semleges Magyarország programját. Szekeres László a Fidesz radikális frakciójának fölhívását ismerteti: - Közel 50 év óta állomásoznak ideiglenesen hazánkban a szovjet hadtestek. Az idegen megszállás ellen tüntetésre hívunk benneteket a szovjet nagykövetség elé: Andrássy út-Bajza utca sarok, 1989 június 15-ikén 21 órakor. Követeljük a szovjet csapatok teljes, és végleges kivonását hazánk területéről, követeljük Magyarország semlegességét, a varsói paktumból való kiválását. Szabad, független demokratikus Magyarországot Tiltakozásunkhoz csatlakozott a Nagymaros Bizottság, a Republikánus Kör és több Fidesz-tagcsoport. Demonstrációnkkal egy időben vidéki városokban is tiltakoznak a szovjet laktanyák előtt -, így például Szegeden és Nyíregyházán. A tüntetésre különböző szervezetek transparenseket és nemzeti színű zászlókat hoznak. A rendezőkön piros-fehér-zöld karszalag lesz. Aláírás: Fidesz Radikális Frakció, Nagymaros Bizottság, Republikánus Kör. +++
1989. június 14., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|