|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Felhívás a Demokratikus Magyarországért Mozgalom szervezésére (2. rész) (OS)
|
Egyenrangú együttműködést és támogatást ajánlunk minden szervezetnek közös céljaink megvalósításában. Felvilágosítást kérni és jelentkezni lehet: Szilvásy György 1357. Bp. Pff. 2. Telefon: 312-142. A Demokratikus Magyarországért Mozgalom Előkészítő Bizottsága: Pozsgay Imre államminiszter Gazsó Ferenc egyetemi tanár Annus József szerkesztő Bihari Mihály egyetemi tanár Bilecz Endre szerkesztő Bokros Lajos MNB ügyvezető igazgató Bödőné Rózsa Edit országgyűlési képviselő Devecz Lajos üzemigazgató Géczi József egyetemi adjunktus Gombár Csaba szociológus Gyenesei István megyei tanácselnök Hámori Csaba MSZMP megyei elsőtitkár Hideg András gazdasági osztályvezető Horváth István belügyminiszter Kiss István szociológus Kósa Ferenc filmrendező Kukorelli István ELTE dékánhelyettes Nagy Husszein Tibor TSZ elnök Nagy Imre DEMISZ elnök Rózsa Sándor gazdasági igazgató Simon József politikai munkatárs Széchenyi Tibor filozófus Tabajdi Csaba MSZMP KB osztályvezető-helyettes Törőcsik Mari színművész
1989. június 7., szerda 19:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|