|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-csehszlovák gazdasági kapcsolatok
|
A Kossuth Rádióban múlt csütörtökön az Esti magazinban a magyar-csehszlovák gazdasági kapcsolatokról folyó tárgyalásokkal kapcsolatban többek között ezeket hallhattuk: - Ismét szóba került a közös autógyártás lehetősége. Kezdetben arról tárgyaltak, hogy a magyar ipar alkatrészekért és részegységekért évi 40-50 ezer Skodát kaphatott volna. Ez a terv meghiúsult, mert Magyarország egy típusból ilyen sok kocsira nem tartott igényt. Ilyen sok kocsira Magyarország nem tartott igényt - nem hittem a fülemnek. Pont akkor, amikor másról sem beszélnek és regélnek évek óta, mint az autóhiány enyhítéséről, pont akkor közlik, hogy az elmúlt időben azért hiúsult meg egy együttműködés, mert úgymond ilyen sok autóra Magyarország nem tartott igényt. Ez a hír, illetve bejelentés számomra teljesen érthetetlen. Igaz, a pongyola fogalmazásból nem derül ki, hogy vajon melyik Skodából kaptunk volna 40-50 ezer darabot évente. Ha a régi, kifutott modellből, akkor tényleg el lehet gondolkozni azon, hogy érdemes-e ilyen nagy tételben átvenni. De úgy fogalmazni és kijelenteni, hogy egy típusból ilyen sok kocsira Magyarország nem tartott igényt, felelőtlenség, és meghazudtolása az eddigi elképzeléseknek és terveknek, hiszen hasonló mennyiségről beszéltek a Suzuki és az új Zaporozec, vagyis a Tavria tárgyalásával kapcsolatban is. Vagy talán a hazai illetékesek titokban végleg lemondtak a magyar autópark felújításáról és az autóhiány felszámolásáról? +++
1989. május 9., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|