|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum Falutagozatának programja (1. rész) (OS)
|
1989. május 9., kedd - Programunk az MDF Országos Gyűlésén elfogadott "Politikai Nyilatkozat"-ban foglaltakon kívül a következő: 1. A falvakban megtermelt nemzeti jövedelmet helyben kell felhasználni, a faluból elvont adót oda vissza kell juttatni. 2. A falvak infrastruktúráját európai színvonalra kell emelni (utak, távbeszélőhálózat, közmű). 3. A táj arculatát, környezetét lényegesen befolyásoló és megváltoztató beavatkozások (beruházások) megkezdése előtt a helyi lakosság beleegyezését népszavazás útján kell elnyerni. 4. Növelni kell a kistelepülések szellemi erejét és önállóságát. Ennek érdekében: - a legkisebb településen is vissza kell állítani az iskolai oktatást, legalább az első 4 osztály tekintetében; - összevont tanácsú községek esetében a társközségekben mindenhol elöljáróságot kell választani; - népfőiskolákat kell haladéktalanul szervezni és azokon a falu emberét érdeklő gazdasági és politikai témákban ismeretterjesztést és oktatást végezni. 5. Törekedni kell a falu hagyományos emberformáló erkölcsi értékeinek visszaállítására. Ennek eszköze: - a hitoktatás is, amelyhez az iskola biztosítson tantermet; - új tantárgyként - vallástól függetlenül - viselkedés és erkölcstan oktatása az általános iskolában. 6. Az Országgyűlésbe olyan képviselőket kell küldeni a falusi választókörzetekből, akik törvényalkotó munkájuk során elsősorban a falu érdekeit képviselik. 7. Az új földtörvény és a kormány gazdaságpolitikája biztosítson megfelelő gazdasági környezetet a falusi ember kezdeményezőképességének kibontakoztatására, lehetőséget az eredményes önálló vállalkozásra. 8. Valamennyi településen népgyűlésen kell ismertetni az MDF és Falutagozatának programját, szorgalmazva a helyi MDF csoportok megalakulását. Felhívjuk és kérjük a már működő és ezután létesülő községi MDF szervezeteket, csoportokat, hogy csatlakozzanak az MDF Falutagozatához Felhívjuk és kérjük azokat a falun élő felelős állampolgárokat, akik - helyi MDF szervezet hiányában - egyénileg kívánnak csatlakozni, levélben jelentkezzenek a ménfőcsanaki csoportunknál. (folyt.köv.)
1989. május 9., kedd 15:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|