|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Konferencia a szociáldemokráciáról (1. rész)
|
1989. április 25. kedd - A szociáldemokrácia és a nyugati politikai rendszerek címmel kétnapos nemzetközi tudományos konferencia kezdődött kedden az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében. Az intézetben már csaknem tíz éve foglalkoznak a mai nyugat-európai szociáldemokrácia kutatásával, ám ennek a programnak a keretében először kerül sor olyan sokoldalú találkozóra, amelyen - tíz szocialista és hat nyugat-európai országból - a témával foglalkozó kommunista, szocialista, illetve szociáldemokrata párti tudományos intézetek munkatársai is részt vesznek. A meghívottak között van Pentti Va:a:na:nen, a Szocialista Internacionálé főtitkára is.
Halay Tibor, az intézet igazgatóhelyettese bevezetőjében hangsúlyozta, az MSZMP történelmi folytatója a magyarországi kommunista és szociáldemokrata mozgalomnak. Ez önmagában is jelzi azt, hogy az ilyen konferenciáknak - a tudományos programon túl - politikai jelentősége, illetve haszna is van. Vitaindító beszédében Hülvely István, az intézet főmunkatársa egyebek mellett elmondta: a szociáldemokrácia tevékenysége iránt érdeklődve nem tekinthetünk el azoktól a fejleményektől, amelyek a kelet-európai szocialista országokban napjainkban bekövetkeztek. E fejlemények azt igazolják, hogy a kelet-európai szocialista országok által megvalósítani próbált modell válságba jutott. Továbbá nem nyújt perspektívát arra, hogy e társadalmak ezekkel a modellekkel kilábaljanak a válságból. A továbbiakban elmondta: a szociáldemokráciának igaza van abban, hogy politikai akarattal nem haladhatók meg a modern társadalom strukturális ellentmondásai. Nem lehet egy, az érdekek szempontjából homogenizált társadalmat létrehozni, s nem lehet olyan társadalmat kialakítani, amelyben nem léteznének - akarattól függetlenül - a társadalmi egyenlőtlenséget újratermelő folyamatok. Éppen ezért nem olyan rendszerre van szükség, amely egy központilag centralizált modell alapján az érdekellentétek kiküszöbölését tűzi ki célul, hanem olyan politikai értelmezés kívánatos, amelyik az ellentmondások ,,kihordására,, irányul. Egyre határozottabban fogalmazódik meg több szocialista országban a reformok kibontakozásával egy alulról szerveződő pluralisztikus politikai rendszer igénye, olyan rendszerré, amely valóban közmegegyezést tud teremteni a különböző társadalmi érdekcsoportosulások között - tette hozzá. (folyt.köv.)
1989. április 25., kedd 18:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|