|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Visszaérkeztek Budapestre, majd Bicskére a román menekültek
|
1989. április 23., vasárnap - Visszaérkeztek Budapestre, majd Bicskére azok a román mekekültek, akik - mint ismeretes - pénteken kísérelték meg az átjutást Ausztriába, majd onnan Portugáliába akarták folytatni útjukat.
A hegyeshalmi határon a határőrizeti és rendőri szervek kérésére nem hagyták el a kocsit, ezért azt az Ausztriából érkező Lehár expresszhez csatolták, és Budaspestre irányították. A szerelvény szombaton a délelőtti órákban érkezett meg a Déli pályaudvarra, ahol a román állampolgárokat a BRFK munkatársai várták. A vagont a szerelvényről lekapcsolták, egy mellékvágányra irányították, és ott újabb tárgyalások kezdődtek, amelyek során végül is sikerült meggyőzni őket arról: akciójuk nem járhat sikerrel. Magyarországot ugyanis csak repülőgéppel tudták volna elhagyni, mivel vizumuk Portugáliába volt érvényes, s átutazó vizummal nem rendelkeztek. A tizenegy román állampolgár ezt tudomásul vette, és azt is, hogy hasonló akciókkal nem tudnak célt elérni. Bicskére távoztak. A román állampolgárokkal szemben erőszakos rendőri intézkedésre nem került sor. (MTI)
1989. április 23., vasárnap 20:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|