|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Duna-mozgalmak felhívása (1. rész) (OS)
|
Budapest, 1989. április 9., vasárnap - A Duna-mozgalmak és a független politikai szervezetek a vízügyi beruházókkal szemben az Akadémia álláspontját téve magukévá, 1988 októberében meghirdették az aláírásgyűjtő akciót a nagymarosi vízlépcső elhagyására, és a kormány-tájékoztatót jóváhagyó október 7-ei parlamenti döntést megsemmisítő népszavazás kiírására. Azóta nem sok történt Nagymarosnál - még közel félmillió köbméter sziklát kellene ahhoz kirobbantani, hogy az alapozás egyáltalán megkezdődhessen -, de annál több történt másutt. Világossá vált, hogy az ország gazdasági helyzete tovább romlott, és a teljes befejezéshez szükséges több mint százmilliárdot, valamint a hitelek visszafizetéséhez és a környezetvédelmi beruházásokhoz szükséges százmilliárdokat - az életszínvonal további csökkentésével, más hasznos beruházások rovására - nem szabad erre az elhibázott célra pazarolni. Megerősödött Magyarország nemzetközi tekintélye, ma már a világ szimpátiájától kísérve bocsátkozhat bele a nemzetközi szerződések újratárgyalásába. És kibontakozott - elsősorban az építkezések által leginkább veszélyeztetett területen: a Dunakanyarban és Budapesten - az aláírási mozgalom. E tényezők figyelembevételével a kormány úgy döntött, hogy nem hallgat többé kizárólag a beruházás megvalósításában érdekelt vízügyesek érveire, hanem az ésszerűség és a közmegegyezés útját keresi. Március 9-én Németh Miklós miniszterelnök a Parlamentben bejelentette, hogy május-júniusban a bős-nagymarosi beruházás ügyét újra a parlament elé terjeszti, a népszavazási törvénnyel együtt, és addig az építkezéseken nem engedélyez semmilyen munkát, ami visszafordíthatatlan változásokat okozna. A népszavazási törvény elfogadása után tehát az ország választójogosult polgárai dönteni fognak. De a döntésre hivatott választópolgárok már addig is, a népszavazást megelőzően is kifejezhetik véleményüket. Felhívunk mindenkit, aki egyetért az építkezések felfüggesztésével és a népszavazás kiírásával, elmúlt 18 éves és nem áll a jogait korlátozó büntetés hatálya alatt, továbbá nem írt még alá sehol az országban népszavazást kérő aláírásgyűjtő ívet, írja le a népszavazási kérelem alábbi szövegét (ugyanez van az ívekre nyomtatva), írja alá olvashatóan a nevét, a foglalkozását, irányítószámmal az állandó lakcímét, és küldje el az aláírt szöveget nekünk. Ki-ki maga is aláírásgyűjtő aktivistává válhat, ha a leírt szöveget másokkal is aláíratja, de legyen rá figyelemmel: csak az olyan aláírás érvényes, amelyet valaki sajátkezűleg, a szöveget elolvasva, kényszerítés nélkül és önként írt alá, ugyanolyan felelősen és komolyan, ahogy majd a népszavazási szavazócédulát fogja kitölteni. (folyt.köv.)
1989. április 9., vasárnap 17:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|