|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Városi múzeum nyílt Gödöllőn
|
1989. április 8., szombat - Múzeumi rangot kapott a Gödöllői Városi Helytörténeti Gyűjtemény - az avatási ünnepséget szombaton rendezték meg. Maga a múzeumépület is kuriózum, falait több mint 300 évvel ezelőtt Hamvay Ferenc földbirtokos emeltette, s a kúria később fogadóként, majd iskolaként működött. Az elmúlt években itt helyet kapott helytörténeti gyűjteményben igen gazdag anyag halmozódott fel, megközelítően 40 ezer, a környék múltjával kapcsolatos műkincs, műemlék, kortörténeti dokumentum kapcsolódik a város szellemi, kulturális életéhez. Az utóbbi időben - amióta köztudottá vált, hogy múzeummá nyilvánítják gyűjteményt - megmozdult a lakosság, újabb milliós értékű műkincseket adományoztak az anyag gazdagítására. Így került nemrég a gyűjteménybe a többi között Erzsébet királyné díszruhája és néhány használati tárgya, a királyné ugyanis a múlt században gyakran megfordult a gödöllői Grassalkovich kastélyban. A múzeum híre külföldre is eljutott, egy Gödöllőről elszármazott, Ausztráliában élő üzletember felajánlotta ritkaságszámba menő, 340 darabból álló új-zélandi néprajzi gyűjteményét a múzeum gazdagítására.
A Gödöllői Városi Múzeum avatásával egyidőben Séták a régi Gödöllőn címmel kiállítás is nyílt, amely a település századeleji hangulatát idézi fel. A régi fotókon a város egyes jellegzetes utcarészletei is láthatók, csakúgy, mint például a Blaha Lujzáról készült felvétel - ugyanis a híres művésznőnek Gödöllőn volt villája. Sík Sándort, a hazai cserkészmozgalom megalapítóját is viszontláthatják a fotókon az érdeklődők, hiszen 1933-ban Gödöllőn rendezték meg a cserkészek világtalálkozóját. Életnagyságú bábuk a nagyanyáink korában virágzó kézműves-mesterségeket elevenítik fel, régi mézeskalács-sütők, cipészek műhelymunkájába segítenek bepillantani. A kiállítás a Szabadság tér 5. szám alatt várja a látogatókat, s hétfő kivételével naponta 10 órától 18 óráig tart nyitva. (MTI)
1989. április 8., szombat 11:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|