|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Vízerőműellenes tüntetés Nagymaroson
|
1989. április 3., hétfő - A Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság környezetvédő csoportja, a Duna Mozgalmak és más független szervezetek hétfőn kirándulásra invitálták az érdeklődőket a Dunakanyarba, hogy Nagymaroson közös szemlén győződjenek meg, hol tartanak a leendő vízerőmű beruházási munkálatai. A déli órákra több ezren gyűltek össze az építkezés körülzárt területének kapujánál, ahol a szervezők tiltakozó beszédeket tartottak, követelve a nagyberuházás azonnali leállítását. Érvelésük szerint a vízerőmű nem szolgálja az ország érdekeit, a tetemes építési költségek nincsenek arányban a várható haszonnal. Ugyanakkor a beruházás durva beavatkozás a környezetbe, amely előre kiszámíthatatlan károkat idézhet elő, felborulhat az érintett terület ökonómiai egyensúlya, s maga a Duna is veszélybe kerül. Amint a szónokok hangsúlyozták, a különböző fórumokon az elmúlt hónapokban is megfogalmazott érvek ellenére a beruházás ütemét máig sem csökkentették, s az építés naponta hozzávetőleg 10 millió forintnyi költséget emészt fel. A tüntetők tiltakoztak a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium ellen, amely megítélésük szerint a beruházással kapcsolatos környezetvédelmi szempontokat figyelmen kívül hagyja, s követelték Maróthy László miniszter lemondását. Ezután transzparensekkel Nagymaros főterére vonultak, ahol a szervezők képviselői egyebek mellett hangsúlyozták: a tüntetés nem a helybéli lakosság ellen irányul, hanem figyelemfelkeltés a célszerűtlen beruházás megakadályozására.
A tüntetés fegyelmezetten zajlott le, s a kora délutáni órákban ért véget. (MTI)
1989. április 3., hétfő 18:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|