|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Józanul mérlegelni 3.
|
- A már többször említett elnökségi ülésen is szóba került az, hogy megszűnt az MSZBT monopolhelyzete. Valóban megjelentek a hozzánk hasonló társadalmi formációk is. Az biztos, hogy nem riválisokként tekintünk rájuk, ennek nem is volna értelme. Az új társaságok egy nyitottabb bel- és külpolitika természetes következményei. Úgy gondolom, idővel majd bizonyos működési tapasztalatok birtokában több ilyen baráti társaság létrejöttével, helye lehetne valamiféle olyan, a teljes önkéntességen alapuló társadalmi fórumnak vagy szövetségnek, amilyen például a Szovjetunióban, Bulgáriában, Mongóliában vagy más országokban működik. A mai társadalmi politikai helyzetben egy társaság sem tekintheti magát egyeduralkodónak. Ha van előnyünk a többivel szemben, akkor az a több évtizedes tapasztalatból fakad. Ezt viszont szívesen, megosztjuk - ha kérik - másokkal is. (MTI-Press)
1989. február 24., péntek 10:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|