|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly interjúja (5. rész)
|
- Ami a választásokat illeti. Elképzelésem szerint - azért mondom az én elképzelésemet, mert utaltam rá, hogy erről ezután fog határozni a Központi Bizottság - a választásokat az új alkotmány alapján kellene megtervezni. Az új alkotmány a társadalmi vita után, az év végére elkészíthető. Ezt követően ennek a parlamentnek kellene elfogadnia az új alkotmányt, majd a népszavazással megerősíteni. Ezt követően kellene a választási törvény szellemében lebonyolítani a helyhatósági választásokat. S amennyiben úgy dönt a parlament, hogy ő akarja megválasztani a köztársasági elnököt, azt is; de ha az ország népe akar választani népszavazással, akkor legyen így. Az új parlament megválasztásával kellene befejezni ezt a menetrendet. Végére kellene hagyni a párt XIV. kongresszusát, megfordítva a sok évtizedes gyakorlatot, így a párt meríteni tudna a választások során felhalmozódott politikai tapasztalatokból. Nem utolsó sorban támaszkodhatna azokra, akik a választási csatákban meg tudták vívni a maguk harcát, és egy választói közösség által megmérettek. Ezáltal a pártvezetés erkölcsi-politikai bázisa markánsabbá és szilárdabbá válhatna. Erre lehet azt mondani, hogy eltér a gyakorlattól, de jogos ez a megközelítés. De felvetődhet az a kérdés is, hogy a választásokon milyen platformmal lépnek fel a párttagok. Ha nincs kongresszus, nincs program sem. Én azt gondolom, a Központi Bizottság programelőkészítő munkáját úgy kell meggyorsítani, hogy a program fő elemeit a választások előtt a párttagság megismerje, és legyen mit képviselnie. A programnak is jót tenne, ha a választási viták során felvetődő ellenvélemények, vagy véleménykülönbségek elemzésével gazdagíthatna. Nem látom megoldhatatlannak azt a konfliktust, hogy előbb legyen választás, és utána program. A választás a program formálásának nagyon hatékony eszköze lehet. Grósz Károlynak - mind mondta - változatlanul az a véleménye, hogy a párt reformpolitikáját kívülről jobbról, belülről balról támadják. - A párton belüli, elsősorban baloldali típusú - nagyon nehéz itt jelzőket használni, ezt szeretném leszögezni - szemlélet mögött nagyon sajátos leegyszerűsítés húzódik meg. Változást akarnak, a változás káros mellékterméke nélkül. Márpedig én nem hiszem, hogy egy ilyen társadalmi átszerveződésben, amikor új modellt alakítunk ki, a változást némi ,,rendetlenség,, nélkül keresztülvihetjük. A vélemények is megoszlanak, és nem tudunk minden részkérdést megválaszolni. Nem is beszélve arról, hogy mi sem tudjuk pontosan, milyen is lesz az új rendszer. (folyt.köv.)
1989. január 30., hétfő 20:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|