|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti pártküldöttség Berlinben
|
dorogman lászló, az mti tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. január 25. szerda (MTI-tud) - A magyar kommunistak legfőbb feladata most, hogy aktivizálják a párt alapszervezeteit, mozgósítsák a társadalom erőit a szocialista rend stabilizálása, a párt és a nép közötti bizalom erősítése érdekében - hangoztatta berlini tárgyalásainak első napján Jassó Mihály, az MSZMP budapesti pártbizottságának első titkára, aki szerdán érkezett háromnapos látogatásra az NDK fővárosába.
A magyar politikus vendéglátója, az NSZEP berlini városi bizottságának első titkára, Günter Schabowski tájékoztatta Jassó Mihályt és kíséretét az NSZEP XI. kongresszusán hozott határozatok és a NSZEP Központi Bizottságának decemberi ülésén jóváhagyott irányelvek megvalósulásáról. Mint elmondta, a Német Szocialista Egységpárt oly módon gyakorolja vezető szerepét a társadalomban, hogy képessé teszi az embereket arra: a szocializmus erősítésével egyidejűleg saját érdekeiket is szolgálják. Ez az elv jellemzi az NDK idén ősszel esedékes 40. évfordulójának valamint a jövő év áprilisára tervezett XII. pártkongresszusnak az előkészítését. Jassó Mihály és Günter Schabowski egyaránt hangsúlyozta, hogy a budapesti pártküldöttség látogatása az MSZMP és az NSZEP közötti együttműködés és intenzív tapasztalatcsere elmélyítését szolgálja, ahogyan arról Grósz Károly és Erich Honecker tavaly szeptemberi berlini tárgyalásain megállapodás született. +++
1989. január 25., szerda 19:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|