|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (50. rész)
|
Az ügyrendmódosítás vitáját több mint egyórás szünet követte, mely időszakban az előkészítő bizottság tételesen áttekintette az elhangzott képviselői indítványokat. Dr. Korom Mihály, a napirendi pont előadója válaszolt a vitában elhangzottakra. Az egyéni javaslatok fölött külön-külön szavaztak a képviselők, majd az Országgyűlés elfogadta az ügyrend módosításáról és egységes szövegéről szóló tervezetet három ellenszavazattal és öt tartózkodás mellett, s egyben elrendelte annak közzétételét a Magyar Közlönyben. Soron kívül kért szót Técsy László (Szabolcs-Szatmár m., 19. vk.), aki bejelentette, hogy tizennégy képviselőtársával együtt megalakították az Országgyűlés agrárszektorát, s egyben ismertette felhívásukat. Bánffy György (Budapest, 4. vk.) a Romániából Magyarországra települők érdekében terjesztett elő javaslatot. Ezzel kapcsolatban Tóth Károly (országos lista) válaszolt az Országgyűlés külügyi bizottságának megbízásából. Az elhangzottakhoz Alberth Béláné (Hajdú-Bihar m., 8. vk.) szólt hozzá. Horváth István belügyminiszter indítványozta, hogy a kormány tegyen jelentést a következő ülésszakon e témáról. Az Országgyűlés 2 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el ezt a javaslatot. Kovács András (Heves m., 10. vk.) azon javaslatát, hogy halasszák el erről az ülésszakról az Országgyűlés hat bizottságában a személyi változások megtárgyalását, a képviselők 5 ellenszavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadták. Benjámin Judit (Budapest, 21. vk.) bejelentette, hogy párton kívüli képviselőcsoport alakul január 24-én. Interpellációját és kérdését több képviselő a következő ülésszakra halasztotta. Bozsó Lajosné (Budapest, 10. vk.) Újpest-Káposztásmegyer közlekedése tárgyában megtett interpellációjára Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter válaszolt, amit a képviselők egyhangúlag elfogadtak. Beck Tamás kereskedelmi miniszter Antal Imre (Pest m., 19. vk.) képviselőnek a novemberi ülésszakon felvetett interpellációjára válaszolt, s azt 6 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés. Varga Miklós (Veszprém m., 10. vk.) az adókivetés és végrehajtás s a vámkezelés tárgyában interpellált. Az igazságügyminiszter és a pénzügyminiszter válaszait 5 ellenszavazattal, 7 tartózkodás mellett fogadták el. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 21:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|