|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (32. rész)
|
Módosította a bizottság a képviselők mentelmi jogával kapcsolatos szabálypontot is, hangsúlyozva, hogy az országgyűlési képviselőt a Parlament hozzájárulása nélkül letartóztatni vagy ellene büntető eljárást indítani - a tettenérés esetét kivéve, illetve a vizsgálatot rá kiterjeszteni - nem lehet. Éles vita alakult ki a 15. paragrafus körül is, milyen mértékű munkaidőkedvezény illesse meg a képviselőket. A bizottság az eredeti javaslatban szereplő 40 munkanapos felmentés mellett foglalt állást. Vass Józsefné azonban fenntartotta javaslatát, hogy a negyven napra vonatkozó szakasz kerüljön ki az ügyrendből. Számos képviselő elégtelennek tartotta azt a megfogalmazást, miszerint az Országgyűlés elnöke pusztán tájékoztatja a képviselőket a Parlament várható éves programjáról, s azt kérték, hogy valamilyen kötelező érvényű megfogalmazás kerüljön a tervezetbe. A bizottság véleménye szerint elegendő a tervezetben szereplő kötelezettség, hiszen az Országgyűlésnek az időközben felmerülő problémákra is reagálnia kell, emellett a képviselőknek joguk van ez ügyben is kéréssel, javaslatokkal fordulni a Ház elnökéhez. A bizottság elvetette Kovács Mátyás módosító indítványát, miszerint a beszámolók vitája alapján az egyes képviselőknek is legyen lehetőségük értékelést tartalmazó, illetőleg a feladatot megállapító határozat indítványozására. Egyetértettek viszont Bödőné Rózsa Edit ötletével: tegyék lehetővé, hogy a képviselők a vita közben elhangzó felszólalásokra gyors, rövid formában, azonnal reagálhassanak. Kovács Mátyás nem értette, miért kell a különbséget tenni aközött, hogy kötelező elrendelni név szerinti szavazást ötven képviselő írásbeli javaslatára, illetve az Országgyűlés bármely képviselő felvetése nyomán, vita nélkül határozhat a név szerinti szavazás elrendeléséről. A bizottság álláspontja szerint itt két különböző dologról van szó, hiszen az egyik esetben kötelező elrendelni, tehát a kisebbségi vélemény védelméről van szó, a másik esetben pedig egyszerűen egy képviselői indítványról kell döntenie a Háznak. Nem támogatja a bizottság a képviselőknek azt a javaslatát sem, hogy az Alkotmányt érintő kérdésekről mindig név szerinti szavazással döntsön az Országgyűlés. A név szerinti szavazás két változata közül egyébként a bizottság ismételten az úgynevezett ,,A,, változat mellett foglalt állást, tehát a képviselőknek szóban nyilatkozniuk kell, mire voksolnak. Felmerült a szakértők meghívásának kérdése is. A bizottság úgy foglalt állást, hogy tartsák meg az eredeti szövegtervezetet. Ugyanakkor az Országgyűlés vezetőinek figyelmébe ajánlották, fordítsanak fokozott figyelmet e problémák kezelésére. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 18:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|