|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (24. rész) Réger Antal (országos lista) a Magyarországi Németek Demokratikus ----------
|
Szövetségének alelnöke elmondotta, hogy helyesli a törekvést: minél több területen igénybe veszik a képviselők a szakértők tanácsait. Így a jövőben el lehet kerülni olyan lehetetlen helyzet kialakulását, mint ami a decemberi ülésen előfordult, amikor is a Parlament előbb döntött az ez évi költségvetésről, s utána kezdte el tárgyalni a személyi jövedelemadó-törvény módosítását, ami érinti a költségvetés kiadásait és bevételeit. A továbbiakban a Parlament és a nyilvánosság viszonyával foglalkozva a képviselő megállapította, nem lehet azon csodálkozni, hogy a sajtó - úgymond - kikezdte a Parlamentet. Mostanában derült ki ugyanis, hogy az Országgyűlési munkának gyenge pontjai is akadnak. Ennek ellenére nem szabad félni a sajtónyilvánosságtól, sőt azt továbbra is igényelni kell, hiszen csak így ismerhetik meg a választók a képviselők munkáját. Kiket irritál a nyilvánosság? - fogalmazta meg a kérdést a képviselő. Azokat - mondotta -, akik hosszú időn keresztül hozzászoktak ahhoz, hogy ,,ellenfél nélküli,, pályán játszhatnak, s ezért foggal-körömmel ragaszkodnak az egyfajta paternalista védettség állapotához. A sajtó nyilvánossága nem csorbítja, hanem növelheti az Országgyűlés tekintélyét, mint ahogy az is, hogy az üléseken az elmúlt időszakban megerősödött a vita. A Parlament érdemi, tartalmi tevékenysége csak vitákban formálódhat. A képviselőknek a legkényelmetlenebb igazságokat is ki kell mondaniuk, nincs joguk azokat megkerülni. (folyt. köv.)
1989. január 11., szerda 15:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|