|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (23. rész)
|
Árvai Lászlóné (Heves m., 1. vk.), az Eger és Vidéke Áfész -------------- szakszervezeti bizottságának titkára üdvözölte az ügyrend módosítása nyomán megalakuló családvédelmi bizottság életrehívását. Reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés új állandó testülete elősegíti olyan jogszabályok kimunkálását, amelyek a társadalom alapsejtjeinek, a családoknak az érdekeit szolgálják, gondoskodnak fokozottabb védelmükről. Egyben felhasználta az alkalmat arra is, hogy számos olyan korábbi intézkedésre, döntésre hívja fel a figyelmet, amelyek hátrányosan érintették a családokat. Példaként említette a tulajdonszerzés korlátozását, az örökbefogadás megnehezítését, illetve azt, hogy a két gyermeket egyedül nevelők adókedvezményét nem terjesztették ki a teljes családokra. Hasonlóan kedvezőtlen, hogy az általános forgalmi adó visszatérítésének mértékét a lakás méretéhez kötötte a szabályozás, függetlenül a lakásban élő család létszámától. Ezzel megnehezítették, hogy több generációs családok éljenek együtt. Kedvezőtlen jelenség az is, hogy a rendszeres nevelési segély megítélésénél egyre több helyen feltételül szabják, hogy a GYES lejártával az anya lépjen munkaviszonyba. A képviselő szerint a többgyermekes családokra kellene bízni, hogy az anya a munkába járást választja-e, illetve a gyermekek nevelését tekinti-e élethivatásul. Hangsúlyozta, hogy az újonnan megalakuló bizottság számít a nagycsaládosok egyesületének támogatására. Szeretnék, ha képviselőjük állandó résztvevője lenne a testület munkájának, s tapasztalataival segítené a döntéselőkészítő tevékenységet. Szakértői segítségüket joggal veszi igénybe a Parlament, hiszen a családvédelmi bizottság létrehozásának is egyik javaslattevői voltak. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 15:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|