|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (9. rész)
|
Ezután az elnöklő Stadinger István bejelentette, hogy a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslat feletti határozathozatal következik. Elsőként a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság jelentése ügyében, majd a ,,tizek,, által beterjesztett javaslatra kívánt az elnök szavazást elrendelni. Egy képviselő azt indítványozta, hogy a jelentés hét pontjára, valamint a tizek javaslataira külön-külön szavazzanak. Ezt az indítványt az elnök az ügyrendnek megfelelőnek tartotta, és elfogadta. A bizottság javaslatának első pontja a törvényjavaslat negyedik paragrafusát kívánta kiegészíteni azzal, hogy az Országház közvetlen környékén, így a Kossuth Lajos téren, illetve a Széchenyi rakpart Országház előtti szakaszán legyen tilos rendezvény szervezése és megtartása. A képviselők 49 ellenszavazattal, 17 tartózkodás mellett elfogadták ezt a kiegészítést. A bizottság második javaslata az volt, hogy a törvényjavaslat egészüljön ki egy új paragrafussal, amely kimondja, hogy a rendezvény szervezője magyar, illetőleg magyarországi tartózkodási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár lehet. Ezt a javaslatot nyolc ellenszavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. Következő pontként módosítani kívánta a bizottság a törvényjavaslat 5. paragrafusának ,,A,, pontját azzal, hogy a tervezett rendezvény kezdetének és befejezésének várható - ez a szó a módosítás lényege - időpontját, helyszínét, illetőleg útvonalát kell tartalmaznia az előzetes írásbeli bejelentésnek. A javaslatot ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A bizottság következő kiegészítő indítványa a törvényjavaslat 10. paragrafusához kapcsolódott. Ennek értelmében a rendezvény résztvevői a rendezvény-bejelentésben megjelölt befejezés időpontjában kötelesek a rendezvény helyszínét elhagyni. Nyolc ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés ezt a javaslatot. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 12:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|