|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
3. sz. Gyorshír
|
---------------- Az Országgyűlés elfogadta az egyesülési törvényt 1989. január 11., szerda - Az Országgyűlés az egyesülési jogról szóló törvényjavaslatot - az igazságügyminiszter válaszát, illetve a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság módosító javaslatait figyelembe véve - nagy többséggel, 6 ellenszavazattal, 24 tartózkodás mellett elfogadta. Ennek megfelelően az egyesülési törvény lehetőséget ad politikai pártok alakítására, ám megalakulásukról, nyilvántartásba vételükről, felügyeletükről, valamint megszünésükről egy, az év közepén, legkésőbb augusztus 1-jéig az Országgyűlés elé kerülő, külön párttörvény rendelkezései lesznek az irányadóak. ((MTI)
1989. január 11., szerda 10:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|