|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (18. rész)
|
Berecz János (Szabolcs-Szatmár m., 6.vk.), az MSZMP Politikai ------------ Bizottságának tagja, a KB titkára bevezetőben rámutatott, hogy a korszerű magyar jogállamiság pilléreinek az alapkövét rakja most le az Országgyűlés. Az utóbbi években sokféle módon szóltak ebben az országban a társadalom alulról való, önszervező épüléséről. A most tárgyalt két törvénytervezet jelenti azonban az első igazi garanciát arra, hogy ez a társadalomszervező óhaj joggá váljon. E helyen tényként szólt arról is, hogy e törvények megalkotására a politikai ösztönzést a Magyar Szocialista Munkáspárt májusi országos értekezlete adta meg - mondta. Kiemelte: ezen törvénytervezet előkészítése valóban demokratikus módon haladt, mert mind a nagy, meghatározó társadalmi szervezetek, mind az alternatív nézetek képviselői, az állampolgárok érvényesíthették is elgondolásaikat. Ez a vita - és ezt az országgyűlés előtt is jelentsük ki - politikailag nagyon lényeges, társadalmi berendezkedésünk és fejlődésünk számára meghatározó pontokon módosította, változtatta, ha úgy tetszik tovább demokratizálta, pontosította a törvénytervezeteket. A továbbiakban leszögezte: miközben törvénytervezetekről vitázunk, tudatában kell lennünk annak, hogy a politika alapkérdéséről van szó, a hatalom, a korszerű hatalmi berendezkedés mikéntjéről és a hatalomgyakorlás módjáról. Kié is a hatalom valójában? Ki akar korszerűen berendezkedni? - vetette fel a kérdést, majd kijelentette: a hatalom nem a párté, nem is a kormányé, és még csak nem is egyetlen társadalmi osztályé. Alkotmányunk szerint a hatalom a dolgozó népet illeti meg. E hatalomgyakorlás mikéntjének és intézményrendszerének kialakítása, korszerűsítése, demokratizálása a szó igazi értelmében a köz ügye. - Az MSZMP vezető párt szerepéből ered az a követelmény, hogy a társadalom megérett politikai szükségleteit felismerje, saját céljaként megfogalmazza és a magyar haladás érdekében cselekedjék. Elégséges alappal jelenthetjük ki: az MSZMP egy pártként ismerte fel felelősségét és kezdeményezte, hogy a politikai versenyhelyzetet jogilag is garantáltan építsük be társadalmunk működési rendszerébe. Ajándék-e ez a népnek a párt részéről, vagy pedig alanyi jogon illeti meg? Határozottan állok ezen utóbbi mellé. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 16:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|