|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (15. rész)
|
Kardosné Török Ibolya (Csongrád m., 14. vk.), a --------------------- hódmezővásárhelyi Hódiköt diszpécsere egyetértett azzal: következetesen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy minden megengedett, amit nem tilt a törvény. Elmondotta, hogy a gyülekezési törvény 1949 óta várat magára, a társadalmi vitákban sokan mégis elsietettnek mondták törvényerőre emelését, s azt indítványozták, hogy várni kellene vele az új Alkotmány megalkotásáig. Rámutatott, hogy ez a vélemény vitatható, mert mind az egyesülési, mind a gyülekezési szabadság alapvető emberi jog, amit az új Alkotmány sem korlátozhat vagy szűkíthet. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet a vitákat követően előnyére változott. A javaslat most nagyobb bizalommal van az állampolgárok iránt, s mindkét tervezet európai összehasonlításban is megállja a helyét. Néhány esetben viszont még felbukkan fölösleges magyarázkodás, részletezés. A politikai pártok alapításával kapcsolatban a képviselőnő helyesebb megoldásnak vélte, ha rájuk is az egyesülési törvény rendelkezései lettek volna irányadóak. Szükségesnek tartotta viszont a tervezetben szereplő, a politikai pártok megalakulására, nyilvántartásba vételére, gazdálkodására, valamint megszűnésére vonatkozó külön törvénytervezet mielőbbi elkészítését, társadalmi vitára bocsátását s törvényerőre emelését. Kiemelte azt is, nehezen betartható megkötés az, hogy a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével, hiszen a közterületen tartott gyűlések, rendezvények természetüknél fogva mások mozgási szabadságát korlátozzák. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 15:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|