|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (6. rész)
|
Bölcsey György (Budapest 63. vk.), a jogi, igazgatási és -------------- igazságügyi bizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést Kulcsár Kálmán expozéjához. A bizottság az Országgyűlés napirendjén szereplő törvénytervezetekről részletekbe menő viták után alakította ki álláspontját, s egységes véleményként fogalmazódott meg, hogy e jogszabálygyűjtemények a jogállamiság felé vezető út fontos állomásait jelzik. A vitákban ismételten kiemelték az új Alkotmány mielőbbi kimunkálásának szükségességét. Többen kérték, hogy az új alaptörvény elkészülésével egy időben szülessék meg az alkotmánybíróságról szóló törvény is. Számos képviselő foglalkozott a bírói függetlenség elvének kérdésével, támogatva azt az indítványt, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez a jövőben ne lehessen interpellációt benyújtani. A konkrét ügyekben a törvénynek alárendelt bíróságok hivatottak dönteni, azokkal nem az Országgyűlésnek kell foglalkoznia - szögezte le Bölcsey György. Sebők János (Veszprém m., 12. vk.) képviselő írásban tett javaslatot a bizottságnak a miniszterek és államtitkárok felelősségének az Alkotmányban is rögzített meghatározására. A javaslatot azonban a bizottság egyelőre nem támogatja, e kérdésekre az új Alkotmány kidolgozásakor térnek vissza. Egyelőre ,,elnapolták,, Tallóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.) indítványát a bizalmatlansági, illetve bizalmi kérdések szabályozásáról. Ennek az intézménynek a bevezetéséhez számos jogszabály módosítása szükséges; a testület állásfoglalása alapján a kormánynak 1989. március 31-éig kell kidolgoznia az ezzel kapcsolatos tennivalókat; a tervezetet az Országgyűlés elé terjesztik. Az Alkotmány-módosítás tervezetét a jogi bizottság - a módosító indítványokkal - egyhangúlag elfogadta. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 13:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|