|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés (5. rész)
|
Kifogásolta azt is, hogy minden egyes takarékszövetkezetnek, ha bővíteni akarja tevékenységét, engedélyért az állami bankfelügyelethez kellene fordulnia. Szerinte 260 szövetkezet esetében ez olyan nagy mértékű adminisztráció, amelyet nem győzne a bankfelügyelet. Mindezek hallatán Kovács András (Heves m., 10.vk) azt javasolta, hogy a jogszabálytervezet megvitatására, annak átdolgozása után ismét térjen vissza a bizottság. Madarasi Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabályok életbe léptetése nagyon sürgető, már így is késésben vannak. További késedelem a takarékszövetkezeteknek okoz károkat. A Magyar Nemzeti Bank kamatmaximálási lehetőségével kapcsolatban fenntartotta korábbi álláspontját azzal a kiegészítéssel: a későbbiekben, ahogy a feltételek megengedik, e téren is csökkentik a pénzpiac szabad működését befolyásoló korlátokat. A testület végül is úgy határozott, hogy a takarékszövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet módosításának tervezetét még egyszer megtárgyalja. Addig a jogszabályt - az ülésen elhangzottak figyelembevételével - át kell dolgozni. Elfogadta viszont a takarékbetétekről szóló törvényerejű rendelet tervezetét. Támogatta Horváth Jenő (Budapest 1.vk.) képviselőnek, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság legutóbbi ülésén elhangzott javaslatát, mely szerint házassági bontóper esetén a bíróság kötelezhesse a pénzintézeteket arra, hogy adatokat szolgáltassanak a házastársak takarékbetéteiről. x x x (foly.köv.)
1989. január 10., kedd 12:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|