|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
A Minisztertanács közleménye ... (7. rész)
|
Az azonban, hogy az áremelkedések elviselhető terhet jelentsenek a lakosságnak, igen jelentős részben a gazdálkodó szervezeteken múlik. Ezért a kormány elvárja, kéri a gazdálkodó szervezetektől - a termelőktől, a szolgáltatóktól és a kereskedőktől -, hogy a jelentős kihatású árintézkedéseket követően, mérlegelve a kereslet változásait, nyereségüket ne áremeléssel, hanem teljesítményeik fokozásával, ésszerűbb és takarékosabb gazdálkodással, a kínálat, a minőség, a kiszolgálás színvonalának javításával érjék el. (MTI)
1989. január 8., vasárnap 15:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|