|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Örményország - túlélők, fosztogatók
|
Moszkva, 1989. január 3. kedd (TASZSZ/DPA/AP) - Több, mint három héttel az örményországi földrengés után a mentőalakulatok további tizenhét túlélőre bukkantak Szpitak város gabonasilójának romjai között - jelentette hétfőn az AP amerikai hírügynökség.
A helyszínen tartózkodó francia orvoscsoport szerint a múlt hét szerdáján - más források szerint szombaton - kimentett szpitakiak a silóban tárolt gabonát ették és a romok között talált hó felolvasztásával nyertek ivóvizet. A hírt hivatalos helyeken egyelőre nem erősítették meg. Az örmény bíróságok példamutató büntetést róttak ki a természeti csapás helyszínén tetten ért fosztogatókra - adta hírül a Szovjetszkaja Rosszija szovjet napilap keddi száma. V. Manukjan jereváni gépkocsivezetőt, aki közel kétezer rubel értékű élelmiszert lopott, nyolc évi, A. Babujant, aki egy elsősegélynyújtó-csoport orvosának adva ki magát eltulajdonította a sebesültek és a halottak ékszereit, öt évi börtönbüntetésre ítélték. Egy harmadik férfiről bebizonyosodott, hogy egy teherautóról elemelt tíz takarót, ezért három éves börtönbüntetést kapott. +++
1989. január 3., kedd 07:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|