|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Örményországi földrengés - amerikai cégek
|
New York, 1989. január 2. hétfő (taszsz) - A nagy amerikai vállalatok az elmúlt év végéig együttesen mintegy 8 millió dollár értékben ajánlottak fel anyagi segítséget az örményországi földrengés károsultjainak.
A szovjet hírügynökség idézi a szovjet-amerikai kereskedelmi-gazdasági tanács szovjet elnökhelyettesének nyilatkozatát, aki egyebek között a Philip Morris, a Caterpillar és a Ford cég nevét is említi a segélyezők között. Az amerikai cégek segélyei részben pénzadományokból, részben pedig gyógyszerekből, élelmiszerekből és a lakosság ellátásához szükséges felszerelésekből állnak. A Philip Morris például 70 tonna élelmiszert és 4 tonna gyógyszert ajánlott fel, a cég alkalmazottai nevében. A haszonjárműveket gyártó Caterpillar egy nagykapacitású, negyedmillió dollár értékű kotrógépet küldött. A Ford autógyár különböző részlegeiből tett felajánlások eegyüttes összege 350 ezer dollár. A Pepsico dolgozói 100 ezer dolláros csekket küldtek a földrengés károsúltjainak. Hasonló felajánlást tettek a Nabisco konszern dolgozói is.+++
1989. január 2., hétfő 16:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|