|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TV-hiradó és A Hét munkatársainak nyilatkozata
"A TV-hiradó és A Hét 178 tagú
közössége pénteken - eddigi történetében először -, tagjai sorából,
titkos szavazással főszerkesztő-helyettest választott.
A Hiradó és A Hét közössége tudomásul veszi a kormány, illetve a
tévé elnökségének azon jogát, hogy e két szerkesztőség első számú
vezetőjét kinevezze, de kinyilvánítja azt az akaratát, hogy ezt a
jövőben csak a közösséggel való konszenzusra jutással tegye meg. A
Hiradó és A Hét kollektívája ragaszkodik ahhoz, hogy
főszerkesztő-helyetteseit ezentúl maga választhassa meg."
SZER:
SZDSZ-BM sajtótájékoztató
"De nemcsak a vászonról tekintett ránk, nézett a szemünkbe az
egykori rendőrőrnagy, hanem eljött, hogy - bármennyire megviselt
idegállapotban, hajszoltan, a Cég bosszújától rettegve szinte
bujkálva él is - de válaszoljon az újságírók kérdéseire.
Megtudtuk tehát, hogy az utóbbi hónapokban-hetekben mintegy 40
tonnányi iratot semmisített meg a belügy. Megtudtuk, hogy az
úgynevezett operatív eszközökkel - vagyis levélellenőrzés,
telefon-és szobalehallgatás, vagy személy útján szerzett
információkat - a szolgálatvezető Pallagi Ferenc osztályvezetőnek,
vagy egyenesen Horváth István belügyminiszternek juttatta el -, mely
utóbbi aztán beszámolt a kormány, vagy az MSZMP tagjainak."
|
|
|
|
|
|
|
Bécsi magyar rendezvények
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1990. szeptember 14. péntek (MTI-tud) - A budapesti
Nemzeti Színház vendégszereplésével és népművészeti kiállítással
kezdődött el csütörtökön este Bécsben a Collegium Hungaricum őszi
rendezvénysorozata.
Az intézmény székházának nagytermében a Nemzeti Színház társulata nagy sikerrel előadta Eörsi István ,,Tragédia magyar nyelven Szophoklész Antigonéjából,, című egyfelvonásos drámáját Bessenyei Ferenc, Lukács Margit, Ráckevei Anna, Raksányi Gellért, Tóth Éva és más neves művészek közreműködésével, Csiszár Imrének, a színház igazgatójának rendezésében. A Collegium Hungaricum fennállása óta ez volt az első eset, hogy a bécsi magyar kulturális intézet épülete ilyen sokszereplős darab színhelye volt. A budapesti társulat ugyancsak most először mutatta be külföldön az Eörsi-művet, amelyet a szerző tavaly írt a Nemzeti Színház felkérésére, s amelyet egy éve játszanak a Várszínházban. A bécsi előadás után a nézők - ezúttal túlnyomórészben ausztriai magyarok - meleg ünneplésben részesítették a színészeket.
Ugyancsak csütörtökön este a Collegium Hungaricumban ünnepélyesen megnyitották a budapesti Néprajzi Múzeum ,,A magyar címer a népművészetben,, címmel rendezett kiállítását. A tárlat csaknem száz - az 1700-as évek elejétől e század harmincas évéig készült - mindennapi használati tárgyat, ruhadarabot és sok fényképet felvonultatva mutatja be a magyar történelmi címer díszítőelemként való változatos népművészeti felhasználását. A Bécsben bemutatott anyag egy része eddig meg Budapesten sem került nyilvánosság elé. A megnyitón először Balázs Béla egyetemi tanár, a Collegium Hungaricum új igazgatója beszélt, majd Klaus Beitl, a bécsi Néprajzi Múzeum igazgatója méltatta az érdekes kiállítást, az osztrák és magyar néprajztudomány hagyományosan jó kapcsolatait.
Az ünnepségen részt vett dr. Hoffmann Tamás, a budapesti Néprajzi Múzeum főigazgatója, továbbá számos közép- és kelet-európai ország múzeumi vezetője is, akik jelenleg az osztrák fővárosban tanácskoznak intézményeik együttműködésének fejlesztéséről. +++
1990. szeptember 14., péntek 11:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|