|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
_ A Szocialista Párt elnökségének állásfoglalása az állambiztonsági szolgálat körül kialakult helyzettel kapcsolatban
"Egyetért a belügyminiszter azon kezdeményezésével, hogy
a belbiztonsági szolgálat a mai formában szüntesse be munkáját és
kerüljön a Minisztertanács felügyelete alá. Az újjászervezett
állambiztonsági szolgálat új törvény alapján, közvetlen
kormányfelügyelet alatt és parlamenti ellenőrzéssel tevékenykedjen.
A Szocialista Párt szerint az alkotmányos alapon és célszerűen
működő állambiztonsági szolgálat minden tisztességes magyar
állampolgár és párt érdekeit szolgálja.
Az elnökség visszautasítja azon vádakat, melyek szerint a
Szocialista Pártnak szerepe volt a titkos megfigyelések
elrendelésében. Pártunk megalakulása óta nem kért, nem igényelt
állambiztonsági információkat és ilyeneket nem használt fel
politikai tevékenységében."
SZER, Kommentár nélkül:
Állásfoglalások a belügyi botrányról
"Köszöntöm
hallgatóinkat, a mikrofonnál Gordon Tamás. Mai műsorunkban
folytatjuk a belügyi botránnyal kapcsolatos állásfoglalások,
dokumentumok ismertetését.
Immár két hete, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal
Demokraták Szövetsége közösen feljelentették a Belügyminisztérium
belső biztonsági szolgálatát, amiért törvénytelenül lehallgat
telefonokat, és magánszemélyeket figyel meg. A két párt január
12-ikén az eddigi vizsgálatokkal való elégedetlenségének adott
hangot a Németh Miklós kormányfőhöz intézett nyílt levélben."
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz ellenzi a világkiállítást - Sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. január 18., csütörtök - A Fidesz pozitív fejleményként
könyveli el, hogy Pozsgay Imre államminiszter, az MSZP választási
kampányának irányítója lemondott a nemzeti médiák felügyeletéről.
Egyúttal reméli, hogy ezt követi majd a tévét és rádiót felügyelő
bizottság, valamint az MTV elnökségének lemondása - jelentette ki
Vágvölgyi B. András, a Fidesz sajtófelelőse a szervezet csütörtöki
sajtótájékoztatóján a Kossuth Klubban.
Kósa Lajos a világkiállítással kapcsolatos Fidesz-álláspontot ismertette. Hangsúlyozta: a Fidesz elutasítja, hogy a világkiállítás megrendezését a költségvetésből finanszírozzák. Egyáltalán kérdéses, hogy Magyarország képes-e azt megrendezni. Illúzió ugyanis az, s erről a Fidesz szakértői is meggyőződhettek bécsi látogatásukkor - fejtegette a Fidesz gazdasági munkabizottságának tagja -, hogy a külföldi tőke élénken érdeklődik a világkiállítás iránt. Csupán a jövedelmező világkiállítási beruházások esetében tapasztalható külföldi részvételi készség, az infrastrukturális beruházások iránt viszont nincs érdeklődés. Nem valószínű a hazai magánvállalkozók fokozott bekapcsolódása sem. Mindebből kiindulva a Fidesz a világkiállítás koncepciójának gyökeres felülvizsgálatát sürgeti, esetleg olyan megoldást fontolóra ajánlva, hogy Budapest csupán jelképesen vegyen részt az 1995-ös világkiállításban. Kérdésekre válaszolva Kósa Lajos kijelentette: a rendezéstől való visszalépésről azért nem tud kategorikusan nyilatkozni, mert nem ismert, hogy ez milyen konzekvenciákkal járna, mennyire befolyásolná hazánk megítélését a világban. Ugyanakkor sürgette a személyi konzekvenciák levonását, mondván: többször bebizonyosodott, hogy sem Somogyi László kormánybiztos, sem a viilágkiállítási stáb többi tagja nem alkalmas feladata megoldására.
A sajtótájékoztatón szétosztották az újságírók között a Fidesz választmányának az Ellenzéki Kerekasztalhoz küldött levelét, amelyben kérik az EKA-t: nyilvánítsa ki egyértelműen, hogy Vígh Károly a Magyar Nemzet január 5-i és a Népszabadság január 12-i számában megjelent, a Fideszt és az SZDSZ-t támadó cikkeiben - jóllehet azokat Vígh Károly az EKA soros elnökeként jegyezte - magánvéleményét fejtette ki. A levélben ugyancsak kifogásolják, hogy az EKA három tagszervezetének - Fidesz, SZDSZ és Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája - távollétében felvette az Ellenzéki Kerekasztalba a Független Szociáldemokrata Pártot. (folyt.köv.)
1990. január 18., csütörtök 16:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|