|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
_ A Szocialista Párt elnökségének állásfoglalása az állambiztonsági szolgálat körül kialakult helyzettel kapcsolatban
"Egyetért a belügyminiszter azon kezdeményezésével, hogy
a belbiztonsági szolgálat a mai formában szüntesse be munkáját és
kerüljön a Minisztertanács felügyelete alá. Az újjászervezett
állambiztonsági szolgálat új törvény alapján, közvetlen
kormányfelügyelet alatt és parlamenti ellenőrzéssel tevékenykedjen.
A Szocialista Párt szerint az alkotmányos alapon és célszerűen
működő állambiztonsági szolgálat minden tisztességes magyar
állampolgár és párt érdekeit szolgálja.
Az elnökség visszautasítja azon vádakat, melyek szerint a
Szocialista Pártnak szerepe volt a titkos megfigyelések
elrendelésében. Pártunk megalakulása óta nem kért, nem igényelt
állambiztonsági információkat és ilyeneket nem használt fel
politikai tevékenységében."
SZER, Kommentár nélkül:
Állásfoglalások a belügyi botrányról
"Köszöntöm
hallgatóinkat, a mikrofonnál Gordon Tamás. Mai műsorunkban
folytatjuk a belügyi botránnyal kapcsolatos állásfoglalások,
dokumentumok ismertetését.
Immár két hete, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal
Demokraták Szövetsége közösen feljelentették a Belügyminisztérium
belső biztonsági szolgálatát, amiért törvénytelenül lehallgat
telefonokat, és magánszemélyeket figyel meg. A két párt január
12-ikén az eddigi vizsgálatokkal való elégedetlenségének adott
hangot a Németh Miklós kormányfőhöz intézett nyílt levélben."
|
|
|
|
|
|
|
Jeruzsálemi örmény pátriárka
|
Jeruzsálem, 1990. január 17. szerda (AFP) - Jegishe
Derderian jeruzsálemi örmény pátriárka szerdán ,,előre kitervelt
népirtással,, vádolta meg az azerieket. Véleménye szerint e népirtás
a szovjet hatóságok tétlenkedése miatt vált lehetségessé.
Szerdai nyilatkozatában a pátriárka azt mondta, hogy ,,annak a népirtásnak az utolsó fejezetét látjuk, amit a török azerik indítottak a bakui és karabahi örmények ellen,,. A népirtás az 1915 óta ismert módon zajlik - mondta, utalva ezzel az örmény nép ellen akkor folytatott irtóhadjáratra.
A pátriárka véleménye szerint a szovjet hatóságoknak a szumgaiti vérengzések tettesei ügyében tanúsított tétlenkedése jelentős mértékben hozzájárult az erőszak terjedéséhez. ,,Elítéljük ezt a passzív magatartást, és a szovjet hatóságokat tesszük felelőssé a többezer örmény haláláért,, - nyilatkozta az egyházi személyiség.
Derderian pátriárka mintegy kétezer fős örmény vallási közösség élén áll, ám - mint mondta - a jelenlegi helyzet felhatalmazza őt arra, hogy Vazgen katolikosz, örmény egyházfő nevében nyilatkozhasson. +++
1990. január 17., szerda 19:26
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|