|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
_ A Szocialista Párt elnökségének állásfoglalása az állambiztonsági szolgálat körül kialakult helyzettel kapcsolatban
"Egyetért a belügyminiszter azon kezdeményezésével, hogy
a belbiztonsági szolgálat a mai formában szüntesse be munkáját és
kerüljön a Minisztertanács felügyelete alá. Az újjászervezett
állambiztonsági szolgálat új törvény alapján, közvetlen
kormányfelügyelet alatt és parlamenti ellenőrzéssel tevékenykedjen.
A Szocialista Párt szerint az alkotmányos alapon és célszerűen
működő állambiztonsági szolgálat minden tisztességes magyar
állampolgár és párt érdekeit szolgálja.
Az elnökség visszautasítja azon vádakat, melyek szerint a
Szocialista Pártnak szerepe volt a titkos megfigyelések
elrendelésében. Pártunk megalakulása óta nem kért, nem igényelt
állambiztonsági információkat és ilyeneket nem használt fel
politikai tevékenységében."
SZER, Kommentár nélkül:
Állásfoglalások a belügyi botrányról
"Köszöntöm
hallgatóinkat, a mikrofonnál Gordon Tamás. Mai műsorunkban
folytatjuk a belügyi botránnyal kapcsolatos állásfoglalások,
dokumentumok ismertetését.
Immár két hete, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal
Demokraták Szövetsége közösen feljelentették a Belügyminisztérium
belső biztonsági szolgálatát, amiért törvénytelenül lehallgat
telefonokat, és magánszemélyeket figyel meg. A két párt január
12-ikén az eddigi vizsgálatokkal való elégedetlenségének adott
hangot a Németh Miklós kormányfőhöz intézett nyílt levélben."
|
|
|
|
|
|
|
A török kisebbséget Zsivkov teremtette
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. január 17. szerda (MTI-tud) - ,,Todor Zsivkov
politikája teremtette meg Bulgáriában a ,,török kisebbséget,,. Az
országban évszázadok óta élnek török nyelvű, muzulmán hitű
állampolgárok, de csak a nevek erőszakos megváltoztatása, a
nyelvhasználat tiltása és a vallásgyakorlás korlátozása
következményeként jelentkezett a nemzeti kisebbség szelleme,, -
mondotta bolgár újságírónak adott, s az Otecsesztven Front című
szófiai lapban megjelent nyilatkozatában Mesut Yilmaz török
külügyminiszter. Hozzátette: ,,Nem tagadhatom, Törökország és a
török kormány szintén hibás kapcsolataink romlásáért, felelőtlen
lépéseket téve olykor. Beengedtünk a tömegtájékoztatásba olyan
publikációkat, amelyek biztatást jelentettek a szeparatista
mozgalmaknak Bulgáriában. De nem ezek a döntőek, a felelősség nem
egyforma.,,
Yilmaz hangsúlyozta: az ankarai kormány nem akarja megrendíteni Bulgária stabilitását. ,,Nem áll szándékunkban az autonómia támogatása vagy szeparatista jelenségek kiprovokálása, ez semmiképpen sem célunk."
A szerdai szófiai lapok közlik azt a táviratot, amelyet az Egyesült Államokba utazó Turgut Özal török köztársasági elnök különgépe fedélzetéről Bulgária fölött elrepülve Petar Mladenovhoz, a bolgár államtanács elnökéhez intézett. Özal táviratában sikraszállt a két ország közötti kölcsönös megértés és jószomszédi kapcsolatok kialakitása mellett. +++
1990. január 17., szerda 11:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|