|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
_ A Szocialista Párt elnökségének állásfoglalása az állambiztonsági szolgálat körül kialakult helyzettel kapcsolatban
"Egyetért a belügyminiszter azon kezdeményezésével, hogy
a belbiztonsági szolgálat a mai formában szüntesse be munkáját és
kerüljön a Minisztertanács felügyelete alá. Az újjászervezett
állambiztonsági szolgálat új törvény alapján, közvetlen
kormányfelügyelet alatt és parlamenti ellenőrzéssel tevékenykedjen.
A Szocialista Párt szerint az alkotmányos alapon és célszerűen
működő állambiztonsági szolgálat minden tisztességes magyar
állampolgár és párt érdekeit szolgálja.
Az elnökség visszautasítja azon vádakat, melyek szerint a
Szocialista Pártnak szerepe volt a titkos megfigyelések
elrendelésében. Pártunk megalakulása óta nem kért, nem igényelt
állambiztonsági információkat és ilyeneket nem használt fel
politikai tevékenységében."
SZER, Kommentár nélkül:
Állásfoglalások a belügyi botrányról
"Köszöntöm
hallgatóinkat, a mikrofonnál Gordon Tamás. Mai műsorunkban
folytatjuk a belügyi botránnyal kapcsolatos állásfoglalások,
dokumentumok ismertetését.
Immár két hete, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal
Demokraták Szövetsége közösen feljelentették a Belügyminisztérium
belső biztonsági szolgálatát, amiért törvénytelenül lehallgat
telefonokat, és magánszemélyeket figyel meg. A két párt január
12-ikén az eddigi vizsgálatokkal való elégedetlenségének adott
hangot a Németh Miklós kormányfőhöz intézett nyílt levélben."
|
|
|
|
|
|
|
Horn - tárgyalások
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1990. január 17. szerda (MTI-tud) - Horn Gyula
külügyminiszter szerdán délelőtt megkezdte római tárgyalásait.
Először az olasz kormány vendégházában, a Villa Madamában Gianni De
Michelis külügyminiszterrel találkozott és folytatott hosszabb
megbeszélést, majd a miniszterelnökség épületében Giulio Andreotti
kormányfővel. Az olasz külügyi szóvivő a megbeszélések előtt azt
mondta: azok célja magasabb szintre emelni minden téren a
kapcsolatokat a demokratikus megújulást élő Magyar Köztársasággal.
A szerdai L,Unitá szerint Horn ,,támogatást kér Rómában a magyar reformfolyamatnak, és kifejti az önálló magyar külpolitika álláspontját az alapvető európai kérdésekben,,. A magyar külügyminisztert bemutató cikkek utalnak arra, hogy ő nyitotta meg a határt tavaly a keletnémet menekültek előtt, s ezzel alapvetően járult hozzá az NDK és Kelet-Európa átalakulásához.
A magyar-olasz megbeszéléseken nagy hangsúlyt helyeznek a gazdasági együttműködés kérdéseire, s ezzel kapcsolatban az olasz sajtó nem mulaszt el emlékeztetni arra, hogy Magyarországon a költségvetési egyensúly javítása és az adóssághelyzet súlyos életszínvonal-csökkenéssel jár jelenleg. ,,Éppen ezért a Nyugat segítsége életbevágóan fontos lenne,, - mutat rá a L,Unitá.
Az olasz kormány a közelmúltban 150 millió dolláros kedvezményes kormányhitelt nyitott Magyarországnak, amely azonban ezt eddig kevéssé vette igénybe - mutatnak rá diplomáciai források - feltételezhetően a nem túl kedvező kamatfeltételek miatt. +++
1990. január 17., szerda 11:03
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|