|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
_ A Szocialista Párt elnökségének állásfoglalása az állambiztonsági szolgálat körül kialakult helyzettel kapcsolatban
"Egyetért a belügyminiszter azon kezdeményezésével, hogy
a belbiztonsági szolgálat a mai formában szüntesse be munkáját és
kerüljön a Minisztertanács felügyelete alá. Az újjászervezett
állambiztonsági szolgálat új törvény alapján, közvetlen
kormányfelügyelet alatt és parlamenti ellenőrzéssel tevékenykedjen.
A Szocialista Párt szerint az alkotmányos alapon és célszerűen
működő állambiztonsági szolgálat minden tisztességes magyar
állampolgár és párt érdekeit szolgálja.
Az elnökség visszautasítja azon vádakat, melyek szerint a
Szocialista Pártnak szerepe volt a titkos megfigyelések
elrendelésében. Pártunk megalakulása óta nem kért, nem igényelt
állambiztonsági információkat és ilyeneket nem használt fel
politikai tevékenységében."
SZER, Kommentár nélkül:
Állásfoglalások a belügyi botrányról
"Köszöntöm
hallgatóinkat, a mikrofonnál Gordon Tamás. Mai műsorunkban
folytatjuk a belügyi botránnyal kapcsolatos állásfoglalások,
dokumentumok ismertetését.
Immár két hete, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal
Demokraták Szövetsége közösen feljelentették a Belügyminisztérium
belső biztonsági szolgálatát, amiért törvénytelenül lehallgat
telefonokat, és magánszemélyeket figyel meg. A két párt január
12-ikén az eddigi vizsgálatokkal való elégedetlenségének adott
hangot a Németh Miklós kormányfőhöz intézett nyílt levélben."
|
|
|
|
|
|
|
Jelentős egyszerüsítés a pénzügyi szabályozásban - sajtótájékoztató a Pénzügyminisztériumban
|
1989. december 8., péntek - A Pénzügyminisztérium szakemberei a deregulációs program keretében jelentősen egyszerűsíteni kívánják a vállalatokat és a lakosságot érintő devizális és pénzügyi szabályokat - tájékoztatta az újságírókat csütörtökön Tömpe István pénzügyminiszter-helyettes. Elmondotta foglalkoznak azzal, hogy lehetővé tegyék külföldiek számára is magyarországi ingatlanok, mezőgazdasági földterületek megvásárlását. E téren egyébként a közelmúltban a szabályok már változtak, így jelenleg külföldön élő, de magyar állampolgársággal rendelkezők már vásárolhatnak Magyarországon ingatlanokat. Ám igen nagy az érdeklődés a magyar származásu, de magyar állampolgársággal nem rendelkezők körében is az ilyen vagyontárgyak iránt. A Magyarországon működő vegyesvállalatok egyébként szerezhetnek ingatlantulajdont, ezért nem indokolt a korlátozás fenntartása hosszabb távon. Január 1-jétől a tervek szerint lehetővé teszik a kivándorló magyarok számára, hogy devizahatósági engedély nélkül 500 ezer forint értékig külföldre vigyék személyes vagyonukat. Egyszerüsödik a külföldi munkavállalás szabályozása is, már nem kell előzetes engedély ahhoz, hogy valaki külföldön keressen munkát. Az elképzelések szerint megszüntetik a diplomataboltok által jelenleg nyújtott kiváltságokat. A diplomataboltok kedvezményét a jövőben csak a Magyarországon akkreditált diplomaták élvezhetik. A magyar állampolgárok külföldi hivatalos utazásaiból származó megtakarított valutájukkal a diplomataboltokban a jövőben már nem vásárolhatnak. A Pénzügyminisztérium javasolja, hogy szüntessék meg a Magyarországon létesítendő, devizáért árusító boltok egyedi engedéllyezési rendszerét. A miniszterhelyettes szerint minden vállalkozó számára érvényes normatív rendszert kell kidolgozni. Aki eleget tesz a meghírdetett kritériumoknak, az pénzügyminisztériumi engedély nélkül nyithasson boltot. Az ellenőrzés pedig a Kereskedelmi Minisztérium és a helyi tanácsok feladata lesz. (MTI)
1989. december 8., péntek 11:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|