|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
Egyházi tanácskozás
|
1990. szeptember 11., kedd - Az európai katolikus püspöki
konferenciák megbízottai Carlo Maria Martini, milánói bíboros-érsek
vezetésével háromnapos tanácskozást tartottak a leányfalui Szent
Gellért Lelkigyakorlatos Házban. Foglalkoztak a Kelet- és
Kelet-Közép-Európa egyházainak megváltozott helyzetével, gondjaival
és a II. János Pál pápa által 1991 őszére meghirdetett Európai
Szinódus előkészítésével. A tanácskozás során mód nyílt arra is,
hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökével és tagjaival
találkozhassanak, továbbá, hogy rövid budapesti és esztergomi
látogatást tegyenek. A magyar egyházat, a püspöki kar titkára, dr.
Várszegi Asztrik, esztergomi segédpüspök képviselte. (MTI)
1990. szeptember 11., kedd 12:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|