|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
Bartha Árpádot választották a Magyar Hitel Bank új elnök-
vezérigazgatójává
|
1990. február 14., szerda - Az Magyar Hitel Bank
igazgatósága legutóbbi ülésén megtárgyalta és elfogadta, ez év
március 1-jei hatállyal Demján Sándor elnök-vezérigazgató felmentési
kérelmét, egyuttal egyhangúlag megválasztotta - a felügyelő
bizottsággal egyeztetve - Bartha Árpádot a bank
elnök-vezérigazgatójává. Mint ismeretes, március 1-jétől kezdve
Demján Sándor a prágai székhellyel létrejövő Közép-Európai
Fejlesztési Társaság üzleti irányítását intézi és egyben a társaság
magyarországi elnök-vezérigazgatója lesz. Az igazgatóság megköszönte
Demján Sándornak a bank alapítása óta végzett sikeres tevékenységét.
Bartha Árpád 40 éves, közgazdasági diplomával rendelkezik, és alapítása óta dolgozik a Magyar Hitel Banknál, előtte évekig a Magyar Nemzeti Bank állományában volt. Demján Sándor március 1-je után is tagja marad a bank igazgatóságának.
A Magyar Hitel Bank igazgatósága az ülésen javasolta a részvényeseknek, hogy a bank elmúlt évi kiemelkedően jó eredménye alapján tőkearányosan 17 százalék osztalékot fizessenek ki. (MTI)
1990. február 14., szerda 17:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|