|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
- SZDSZ-BM sajtótájékoztató - 3. folyt.
|
2.) Az iratmegsemmisítések most, a botrány kirobbanása után is folynak - annak ellenére, hogy Horváth István miniszter és a legfelső katonai ügyész is zároltatta azokat.
3.) A Szolgálat fontosabb jelentései eljutottak a múltban Pallai Ferenc belügyminiszter-helyetteshez, és főnökéhez: Horváth Istvánhoz is. Ők ezeket a kormánnyal is közölték. - Ezek voltak tehát Végvári József rendőrőrnagy lapjai.
Horváth István belügyminiszter már közvetlenül a botrány kirobbanása után, január 8-ikán lejátszotta saját lapjait. A Népszabadságnak adott interjújában kijelentette:
1.) Sem ő, sem helyettese nem értesült a jelentésekről.
2.) Zárolták az iratokat, tehát a vizsgálóbizottság, vagy ügyészség hiánytalanul megtekintheti azokat.
Úgy gondolom, nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy itt valaki nem mond igazat. Ha a rendőrőrnagy hazudik, azonnal hatállyal meneszteni kell állásából, bíróság elé kell állítani. Ha a miniszter, akkor végleg itt az ideje annak, hogy lemondjon, a bírósági eljárást a nyilvánosság félrevezetéséért neki sem lehet megtakarítani.
És meg kell szólalnia a kormánynak is. Nem lehet - mint tegnap tette - egyszerűen nem foglalkozni a kérdéssel. Hadd ne mondjam, hogy mit tett volna egy demokratikus országban már régen a belügyminiszter, és milyen kérdést fontolgatna most az egész kormány. +++
1990. január 19., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|