|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságán (OS)
|
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának állásfoglalása a választási kampány nyilvánosságának Televízióra és Rádióra vonatkozó egyes szabályairól (1. rész)
1990. január 19., péntek - A választási kampányban a Magyar Televízió és a Magyar Rádió részvételének fő elveit az országgyűlési képviselők választásáról szóló (XXXIV/1989. sz.) törvény meghatározza.
Ennek alapján, továbbá figyelembe véve a pártközi egyeztető bizottság ülésein kialakult megegyezéseket, a pártközi bizottságban részt nem vevő pártok írásban elküldött javaslatait, egyéb társadalmi szervezetek ajánlásait, valamint a Televízió és a Rádió vezetésének, szakértőinek, illetve a tömegkommunikációs szakemberek véleményét, a Felügyelő Bizottság az alábbi állásfoglalást alakította ki. Az állásfoglalás egyelőre túlnyomórészt a január 24-től február 23-ig terjedő időszakra szól, az azt követő 30 napra vonatkozó szabályokkal a Bizottság a későbbiekben foglalkozik.
1. A Magyar Televízió 1-es csatornáján, valamint a Magyar Rádió Kossuth adóján január 24-től február 23-ig a pártok között felosztható műsoridőt kell biztosítani.
a/ A Magyar Televízió 1-es csatornáján minden hétfőtől minden péntekig a 19.30-as Hiradó és az azt követő reklámblokk után 15 percet, a Magyar Rádió Kossuth adóján minden hétfőtől péntekig 6.00 - 7.30 között 10 percet, 12.00 - 13.00 között 5 percet, 19.15 - 19.30 között 5 percet kell a pártok rendelkezésére bocsátani. A TV 2-es csatornáján, a Petőfi, illetve a Bartók Rádióban, illetve a körzeti műsorokban a pártoknak felosztott műsoridő nem adható. A pártok között felosztott választási műsorban szereplő párt nevét a napilapokban a fel kell tüntetni.
b/ Január 24. - február 23. között a felosztható műsoridőből minden, a választáson jelöltet állító párt számára egyenlő részt kell biztosítani.
c/ A felosztott műsoridőben a pártokról csak a Magyar Televízió és a Magyar Rádió által biztosított feltételek igénybevételével készülhet műsor. Ettől eltérni csak a pártközi egyeztető bizottság megegyezése alapján lehet.
A választási műsorok elkészítése és közvetítése a pártok számára ingyenes, a televízió és a rádió biztosítja az egyenlő feltételeket és költségkeretet, a lehetőségeket egyeztetve a pártokkal, és szükség esetén a Felügyelő Bizottsággal. (folyt.köv.)
1990. január 19., péntek 17:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságán (OS)
|
A Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának állásfoglalása a választási kampány nyilvánosságának Televízióra és Rádióra vonatkozó egyes szabályairól (2. rész)
d/ A független képviselőjelöltek önálló műsor keretében legalább egy alkalommal kollektív bemutatkozási lehetőséget kell hogy kapjanak a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban, a később rögzített feltételek szerint. A regionális, városi és egyéb műsorszóró eszközök a független jelöltek számára a pártok helyi jelöltjeivel azonos műsorfeltételeket kell hogy biztosítsanak.
2. A Felügyelő Bizottság január 24-től feloldja a fizetett politikai hirdetésekre kimondott moratóriumot.
Fizetett politikai reklámokat a Magyar Televízió naponta összesen 3 percben, a Magyar Rádió 6 percben surágozhat. E napi átlagot heti összesítésben kell biztosítani. Egy párt naponta a TV 1-en és a TV 2-őn legfeljebb 2-2 alkalommal, a Kossuth és a Petőfi adón 4-4 alkalommal sugározhat fizetett hirdetést.
Fizetett politikai hirdetést csak hétköznapokon lehet sugározni. Egy hirdetés legfeljebb 30 másodpercig tarthat, és a pártok reklámjainak műsorideje nem összegezhető.
Egyéb, kereskedelmi reklámban politikai hirdetést nem lehet sugározni. A Felügyelő Bizottság ajánlja, hogy a kereskedelmi adókon, csatornákon ne lehessen fizetett hirdetést közzétenni.
3. A Felügyelő Bizottság kéri a Magyar Televízió és a Magyar Rádió vezetését, hogy dolgozza ki és a Felügyelő Bizottsággal egyeztesse a fel nem osztható politikai választási műsorok rendjét, szerkezetét, az ezekre vonatkozó belső szabályokat. Ennek során vegyék figyelembe a politikai egyeztető tárgyalások munkabizottságaiban kidolgozott azon alapszabályokat, amelyek a pártatlanságot, illetve az esélyegyenlőséget kívánták érvényesíteni, s amelyeket a Felügyelő Bizottság is megerősített.
4. A Felügyelő Bizottság indokoltnak tartja, hogy március 15-én ugyanazon szabályok lépjenek életbe, mint a szavazást megelőző nap kampánytilalma idején.
5. A Felügyelő Bizottság megerősítette korábbi döntését, miszerint a felosztható műsoridő pártok közötti elosztását, a fizetett politikai hirdetések számára rendelkezésre álló idő felosztását a pártközi egyeztető bizottság végezze. (OS)
1990. január 19., péntek 17:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|