|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
Fórum a 24-ek segítségéről (1. rész)
|
1990. január 16., kedd - Huszonkét pártot, társadalmi
szervezetet hívott meg a Környezetvédelmi és Vízgadálkodási
Minisztérium arra a keddi tájékoztatóra, amelyen a 24 legfejlettebb
tőkés ország által felajánlott gazdasági segítségről volt szó. A
Környezetvédelmi Társadalmi Fórum képviselője (19 párt és szervezet
nevében) hangsúlyozta, hogy mivel az írásos anyagokat most, a
rendezvény előtt kapták meg, ezért csak az alapos áttanulmányozás
után nyilváníthatnak érdemben véleményt.
A megbeszélésen szó volt arról, hogy a Magyarországnak és Lengyelországnak a múlt évben megajánlott mintegy 30 millió dolláros támogatás csak részben szolgál környezetvédelmi célokat. A 24 ország ezen kívül a korszerű piacgazdasághoz nélkülözhetetlen oktatást, képzést, valamint a kisvállalkozások működési feltételeinek javítását is támogatni kívánja.
Magyarországon már elkészítették a támogatásra érdemes fejlesztési programok terveit. A munkák irányítására több szakmai bizottságot hoztak létre kereskedelmi, oktatási, környezetvédelmi, beruházási és mezőgazdasági területen.
A környezetvédelem céljait szolgáló programjavaslatok kidolgozásánál figyelembe kellett venni, hogy a 24 ország milyen szempontokat tart elsődlegesnek. E prioritások lényege, hogy a fejlesztések illeszkedjenek a gazdasági, társadalmi rendszerváltáshoz, rövid távon is látható eredményeket hozzanak, ne egyedi kérdésekre koncentráljanak, hanem átfogó programokhoz kapcsolódjanak, illetve vegyék figyelembe a 24-ek egyenkénti támogatásait is.
A hazai prioritásokat - e szempontokon túl - úgy választották ki, hogy a fejlesztési célok a leghatékonyabban segítsék a lakosság életkörülményeinek javítását, a vállalt nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségek teljesítését. Mivel hamarosan igénybe vehető pénzügyi forrásokról van szó, a kellően előkészített fejlesztéseket helyezték előtérbe.
A környezetvédelmi fejlesztési programok konkrétan a légszennyezés csökkentése, a szakszerű hulladékelhelyezés, az ivóvízbázisok és a kipusztulásra ítélt állatok, növények védelme, valamint az oktatási feltételek javítása terén kívánnak haladást elérni. (folyt. köv.)
1990. január 16., kedd 16:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|