|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
Lehallgatási botrány
|
--------------------
München, 1990. január 15. (SZER, Magyar híradó) - A 10 nappal ezelőtt kirobbant belügyi botrány mutatja, hogy azok, akiktől eddig nem félni, hanem igenis rettegni kellett, még mindig ott ülnek a lehallgató-készülékek mögött a postahivatalok elkülönített, leveleket cenzúrázó helyiségeiben. Az esztendő első nagy magyar politikai botrányának hétvégi fejleményeiről kérdezem Szilágyi Sándort:
- Azt hiszem a Duna-gate ügy lebotrányosabb eseményére került sor a hét végén. Azt történt ugyanis, hogy semmi nem történt. Nem tréfálok, valóban azt gondolom, hogy ennél nagyobb botrány nem is történhetett volna.
Miről van szó? Fodor Gábor, a Fidesz országos választmányának tagja és Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője pénteken újabb levélben fordult Németh Miklós kormányfőhöz, melyben Horváth István belügyminiszter azonnali lemondatását, Pallagi Ferenc, az állambiztonsági és Horváth József a belbiztonsági szolgálat főnökének azonnali elbocsátását követelték, továbbá azt, hogy a lehallgatási botrány kivizsgálását vegyék ki Kálmán József katonai főügyész kezéből.
Az indoklás: az említettek mulasztásaikkal lehetővé tették, hogy a belügy emberei megsemmisítsék a botrány dokumentumait. A hivatal mostanáig nem is reagált a levélre.
Azt hiszem, ez nem kíván kommentárt. Mégis hadd mondjam el: engem voltaképpen nem is az ügy politikai vonatkozásai háborítanak fel, hanem - hogy úgy mondjam - esztétikai kifogásaim vannak. Az, hogy oly kisstílű a hivatalos szervek önvédelmi reflexe, annyira nélkülöz mindent, ami valami halvány stílusérzékről tanúskodna. Ahogyan egy ismerősöm, egy idősebb hölgy fogalmazott: tudja a régi, az anti-világban, ha kipattant volna egy efféle botrány, az a minimum, hogy a belügyminiszter a szolgálati fegyverével főbe lövi magát, de legalábbis még aznap lemond. (folyt.)
1990. január 15., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|