|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Kohl - NDK - előzetes
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. december 18. hétfő (MTI-tud.) - Helmut Kohl nyugatnémet kancellár keddi NDK-beli hivatalos látogatása alkalmával Hans Modrow miniszterelnökkel Drezdában megvitatja a kétoldalú együttműködés, az NDK-nak nyújtandó gyorssegélyek témakörét és az általa előterjesztett 10 pontos tervet a két német állam közelítéséről.
Erről Dieter Vogel, a kabinet szóvivője számolt be hétfőn délután. Sajtóértekezletén mindamellett nem körvonalazta, hogy milyen megállapodásokra lehet majd számítani Drezdában. Bonnban úgy tudják, hogy az NSZK-állampolgárok számára való vízumkényszernek és a kötelező átváltásnak az NDK által január elsejei hatállyal meghirdetett feloldását előrehozzák december 23-ikára. Vogel cáfolta azokat a hétvégi nyugatnémet lapjelentéseket, amelyek tudni vélték, hogy az NSZK kormánya garanciákat kíván vállalni egy állítólag sok milliárdos NDK-beli beruházási program kapcsán. A Bild am Sonntag című lap évi tízmilliárdos beruházásról írt egy tízéves program keretében. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyesfajta beruházásokhoz és segítséghez meg kell teremteni a törvényes feltételeket, például a beruházásvédelmet. Kohl bonni jelentések szerint Modrow-val áttekinti a környezetvédelmi és a közlekedési kooperáció sürgető kérdéseit is. +++
1989. december 18., hétfő 19:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|