|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (6. rész)
|
Helmut Kohl beszéde után Fodor István emlékeztette a képviselőket: az elmúlt ülésszakon létrehozták az új ügyrendi bizottságot, és egyben felkérték arra, hogy tegyen javaslatot a Ház szavazással kapcsolatos szabályainak módosítására, figyelembe véve a szavazógép alkalmazását, a szavazás nyíltságát. Az ügyrendi bizottság két változatot dolgozott ki. Az első változat szerint a képviselők továbbra is a hagyományos módon, vagyis a szavazógomb megnyomásával szavaznak. A szavazás nyíltságát pedig az biztosítja, hogy az eredményről készített listát az újságírók részére ki kell adni. A második változat alapján a nyílt szavazás kézfelemeléssel és a szavazógomb egyidejű megnyomásával történne. Ez esetben a szavazatszámláló gép nem készít a szavazás eredményéről név szerinti listát. A határozathozatalkor a képviselők az első változatot fogadták el, vagyis nem változtatnak a szavazás eddig alkalmazott módszerén. Fodor István elmondotta, hogy a kormány a szeptemberi ülésszakon elfogadott törvénykezési programhoz képest újabb előterjesztéseket is benyújtott, kérve azok sürgős tárgyalását. Ezek közül a képviselők a vezető állami tisztségviselők munkadíjáról szóló törvényjavaslat sürgős tárgyalását nem tartották indokoltnak, a másik kettő - a fogyasztási adókról és fogyasztási árkiegészítésekről, valamint az 1990. évi lakáspolitikai intézkedésekre vonatkozó törvényjavaslatok - napirendre tűzését elfogadták. Az Országgyűlés megbízott elnöke elmondotta, hogy Nagy Sándor ----------- (országos lista) 27 képviselő támogatásával önálló indítványt nyújtott be, amelyben kérte a Parlament döntését az állami vagyon áron aluli kiárusításának, valamint a közösségek tulajdonában lévő ingatlanok külföldiek részére történő átadásának megakadályozása érdekében. Nagy Sándor bejelentette, hogy indítványát visszavonja. Döntését azzal indokolta, hogy eredményes konzultációt folytattak a szakszervezetek, a vállalatok képviselői a kormánnyal a tulajdonreformmal összefüggő kérdésekről. Olyan megállapodás született, hogy a kormány január végén beterjeszti az Országgyűlés elé az állami tulajdon védelméről, a dolgozói részvényvásárlás feltételeiről szóló törvényjavaslatokat. Ezt Nagy Sándor elfogadhatónak tartotta, ugyanakkor azt javasolta, hogy az Országgyűlés hozzon létre a januárig tartó átmeneti időszakra egy 3-5 tagú bizottságot, amely az Országos Érdekegyeztető Tanácshoz kapcsolódva tanácsokat adhatna a jelenlegi privatizációs folyamattal kapcsolatban. (folyt.köv.)
1989. december 18., hétfő 13:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|