|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
Horváth Ede nem mond le - Munkásgyűlés a Rába gyárban (1. rész)
|
1989. december 6., szerda - Puccsnak minősítette a visszavonulásával kapcsolatos kezdeményezést, és az ez ügyben jelenleg is folyamatban lévő aláírásgyűjtést Horváth Ede, a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója, s határozottan leszögezte: nem mond le a nagyüzem vezetéséről. Ezt az elhatározását tartalmazó levelet szerdán délután a Rába 67 ezer négyzetméteres futóműcsarnokában tartott munkásgyűlésen olvasta fel a címzettje, Mosolits János, a vállalati tanács elnöke. A vállalatvezetés kérdésében ezzel előállt sajátos helyzetben a december 18-án összeülő vállalati tanácsnak kell majd a döntést meghoznia.
A munkásgyűlést, amelyen Zalán Barnabás, a szabadságon lévő Horváth Ede egyik helyettese adott tájékoztatást a Rába gyárban az utóbbi hetekben kialakult helyzetről, eredetileg azért hívták össze, hogy bejelentsék: Horváth Ede benyújtotta lemondását a vállalati tanács elnökének, mégpedig azzal a kéréssel, hogy azonnali hatállyal mentesítsék vezérigazgatói teendői alól. Erre természetesen nem jóslat alapján számítottak, hanem, mint Zalán Barnabás elmondta, az elmúlt hét szerdáján maga Horváth Ede közölte az igazgatói testülettel visszavonulási szándékát, és ugyanakkor bejelentette, hogy szerdán hivatalosan is átadja lemondó nyilatkozatát. Ennek ismertetésére hívták össze a nagyüzem kollektíváját. Visszavonulását, mint a gyűlésen elhangzott, a szakigazgatók is indítványozták és ugyanakkor a vállalati tanács tagjainak jelentős része is úgy foglalt állást, hogy a személyét ért támadások miatt Horváth Ede már nem tudja teljes intenzitással végezni a munkáját, s emiatt a vállalat továbbfejlődésének akadályává vált. Zalán Barnabás visszautasította Horváth Ede ,,puccs-vádját,,, s ugyanígy azt, az Ipari Minisztérium részéről elhangzott értékelést is, hogy a szakigazgatók egy, Horváth Ede ellen irányuló országos politikai kampányban vesznek részt. A vezérigazgató-helyettes a továbbiakban, a vállalat terveiről szólva, beszámolt többek között a General Motors-szal és más külföldi együttműködőkkel kapcsolatos tárgyalások helyzetéről. Rámutatott, ha e megállapodások tető alá kerülnek, hosszú évekre biztosítva lesz a Rába minden dolgozójának munkája és megélhetése. (folyt.köv.)
1989. december 6., szerda 19:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|