|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egyházi és felekezeti vezetők tanácskozó testületének nyilatkozata
"A tanácskozás résztvevői megdöbbenéssel tapasztalják, hogy
különböző politikai csoportosulások ,,ökumenikus
istentiszteleteket,, rendeznek. Hangsúlyozzák, hogy istentiszteletek
szervezése az egyházak és vallásfelekezetek erre feljogosított
képviselőinek feladata és felelőssége - figyelembe véve az
ökumenikus istentiszteletek hagyományosan kialakult rendjét.
Felhívják a lelkészeket, hogy politikai csoportok által
kezdeményezett ,,istentiszteleteken,, ne vegyenek részt, mivel az
ilyen alkalmak - a tapasztalat szerint - politikai visszaélésekre
adnak lehetőséget."
SZER, Magyar híradó:
A Czinege-ügy
"A
parlamenti vizsgálóbizottság már számos embert hallgatott meg: a
könyvet író Bokor Imrét, Biszku Bélát és Korom Mihályt, Lázár
Györgyöt és Borbándi Jánost.
Már eddig is sok mindenre derült fény, és mégis az, amit sokan a
jéghegy csúcsának neveznek, egyre elképesztőbb. Kiderült: a felelős
magyar miniszterelnök folyosói pletykákból értesült miniszterei
viselt dolgairól, fogalma sem volt a honvédelem állásáról, de
majdnem ugyanez mondható el a pártfelügyeletet ellátókról. Általános
tehát a felelőtlenség felelőssége."
|
|
|
|
|
|
|
(Szerk.: Keret később). Embargó feloldásig Németh Miklós - pohárköszöntő 1. rész
|
Moszkva, 1989. március 3. péntek (MTI-tud.) - Örömmel fogadtam és köszönöm a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa meghívását. A találkozásra nagy vágyakozással készültem - mondta bevezetőben. Látogatásom a szovjet és magyar kormányfők hagyományos találkozói szorába illeszkedik, de úgy érzem, sem a kor körülményei, sem a megbeszélések tárgya és szelleme nem minősíthető hagyományosnak.
Napjaink történelmét, történelmünk hétköznapjait sokkal inkább a számos rossz hagyománnyal való szakítás jellemzi. A szakítás fájdalmas, újat a világra hozni pedig mindíg is gyötrelmes volt. Mindnyájan tanúi és egyben cselekvő részesei vagyunk a mostani sorsfordító és történelemformáló időknek. Önök is és mi magyarok is a holtpontról kívánunk elmozdulni a megújulásra képes szocialista modell kiépítése felé. A modernizálás most a szocializmus átfogó reformját igényli. Ez a Szovjetunió népeinek és a magyar népnek egyaránt igénye. A magyar kormányzat legfőbb törekvése, hogy nemzeti összefogást szervezzen az új magyar szocialista modellt kiépítő reformprogram köré. Mint miniszterelnök, a cselekvőképességet a társadalomban, a pártban és a különböző politikai szervezetekben egyaránt fellelhető reformerők összefogásával és középpontba állításával kívánom biztosítani. Csak a reformcentrum megszervezésével kerülhető el az erők polarizálódása, a megosztottság, az öncélú pártoskodás. Meggyőződésem, hogy a modernizálás csak rendezetten haladva, a reformok útján járható végig. Ezen az úton én a magyar-szovjet kapcsolatok, a szövetség erősítésének óriási lehetőségeit látom. Esélyt arra, hogy mind Magyarországon, mind a Szovjetunióban önálló, sajátosan népi-nemzeti tartalmú szocialista modelleket építsünk ki, hogy megreformáljuk a szocialista országok közötti politikai, gazdasági, kulturális és katonai kapcsolatokat, hogy megszabaduljunk a kapcsolatainkat a múltban terhelő minden ballaszttól. Meggyőződésem, hogy a népeink ezt várják tőlünk, és ez az elvárás bennünket együttműködésre, reformra és negújulásra kötelez. (folyt.)
1989. március 3., péntek 09:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.24-90.01.31) - Jób
"Január 16-án este nyolckor JÓB pontosan érkezett a filmgyárhoz, a Pasaréti útra. Felmentünk a Fekete Doboz stúdiójába, és JÓB megnézte a filmet. Rendben találta, csak egy-két kisebb kifogása volt, amin ott helyben segítettünk... Elmondtam neki, hogy január 19-én lesz a nagy nap, s azt is hol, és hány órakor... Abban maradtunk, hogy JÓB aznap fél tízre - a sajtótájékoztató kezdete előtti biztonságos másfél órával -, a Graffiti közelében lévő, kipróbáltan "tiszta" lakásra megy. Én ott várom, s megjelenik ügyvédje is, Lévai Anikó, vagy Dornbach Alajos. Ketten vállalták ugyanis az őrnagy védelmét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|