|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyílt levele az Országgyűlés megbízott elnökének
"Király Zoltán független ellenzéki képviselő és Raffay Ernő, a
Magyar Demokrata Fórum képviselője nemrégiben nagy visszhangot
kiváltó indítványt hozott nyilvánosságra, melyben azt javasolják,
hogy még ez a parlament rendelkezzék januári ülésén a köztársasági
elnök népszavazás útján történő megválasztásáról.
Mivel a januári ülésszak közeledik, a Magyar Demokrata Fórum
Elnöksége állást foglalt ebben a kérdésben.
Megállapítottuk, hogy az intítvány Király Zoltán és Raffay Ernő
magánvéleménye, amelyet az előterjesztők sem az MDF Elnökségével nem
egyeztettek, sem pedig az MDF más parlamenti képviselőivel."
SZER, Világhíradó:
Jugoszlávia - új pártok
"Miközben
kitapinthatóan csökken a jugoszláv kommunista párt tekintélye,
egyre-másra alakulnak új pártok a sok nemzetiségű államszövetségben.
Végvári Viola szerint már 30-ra, 40-re tehető a számuk.
- Szerbiában is megindult az új politikai vérkeringés, sőt Crna
Gorában és Macedóniában is, amelyeket a szerb kommunisták most
hatalmon levő garnitúrája egyébként mindig is a saját
vadászterületének tekintett.
E pezsgés beindítását kívülről a közvetlen szomszédban,
Romániában lejátszódott vérviharos események serkentették, belülről
pedig Ante Markovic január elsejével bevezetett gyökeres és máris
eredményeket hozó gazdasági reformja."
|
|
|
|
|
|
|
Megjelent a rendőrség szolgálati szabályzata (1. rész)
|
1990. január 16., kedd - Első alkalommal hozták
nyilvánosságra a rendőrség szolgálati szabályzatát. Ezzel
kapcsolatban Barsi Tomaj belügyi szóvivő elmondta, hogy az
állampolgárok személyiségi jogait közvetlenül érintő rendeletet
többek között azért is a lakosság tudomására kellett hozni, hogy az
állampolgárok is ismerhessék azokat, élhessenek jogaikkal. A
rendőrség alapvető feladatairól egyébként alkotmányerejű törvény
készül, a most elkészült és nyilvánosságra hozott szabályzat e
törvény életbelépéséig marad érvényben. A most módosított
szabályzat már figyelembe vette az elmúlt évi alkotmánymódosítást,
valamint a Büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény
módosítását.
A szolgálati szabályzat - amely a Magyar Közlöny 2. számában jelent meg - 1. pontjában leszögezi, hogy a rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső rend védelme. A rendőrség védi a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, felderíti, megszakítja a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységet, valamint a Büntető törvénykönyvben meghatározott állam-, valamint béke elleni bűncselekményeket. A rendőrség védi minden állampolgár élet- és vagyonbiztonságát, a közterületen és egyéb helyeken biztosítja nyugalmát.
A közrend és a közbiztonság megsértése vagy veszélyeztetése esetén a rendőr jogosult és köteles bárkivel szemben szolgálatilag fellépni. A rendőr olyan esetben szolgálaton kívül is jogosult és köteles fellépni, ha a szolgálatban lévő rendőr nincs jelen vagy a szolgálatban lévő rendőrt intézkedésében segíteni kell. A rendőr szeszesital hatása alatt szolgálatilag nem léphet fel, nem intézkedhet, kivéve a Btk-ban megfogalmazott jogos védelem és végszükség esetén.
A szolgálati fellépés esetén a rendőr az intézkedés megkezdése előtt köszön, majd vezetéknevét és rendfokozatát közölve bemutatkozik. A bemutatkozás mellőzhető, ha az intézkedés jellege vagy körülményei miatt az célszerűtlen, illetve a késedelem veszélyével jár. Az intézkedés végét az ,,intézkedést befejeztem,, szavakkal közli. Az állampolgárokat nemüknek és életkoruknak megfelelően a polgári életben szokásos módon kell megszólítani, a rendőr csak gyermekeket vagy nyilvánvalóan fiatalkorú személyeket tegezhet. (folyt.köv.)
1990. január 15., hétfő 21:13
|
Vissza »
|
|
Megjelent a rendőrség szolgálati szabályzata (2. rész)
|
Hivatalok épületeibe, vállalatok területére, nyilvános vagy a közönség befogadására szolgáló, illetőleg a közönség részére nyitva álló helyiségbe, vagy területre, valamint magánlakásba a rendőr a bűncselekményt elkövető üldözése és elfogása, valamint a bűncselekmény megszakítása érdekében felkérésre és segélykiáltásra, továbbá a lakcímbejelentési szabályok megtartásának ellenőrzésére bármikor beléphet. A rendőr szükség esetén erőszakkal is jogosult a magánlakásba belépni, ha segélykiáltást hall, illetőleg ez súlyos bűncselekmény megszakítása, súlyos bűntett elkövetésének, valamint elfogató parancs alapján körözött személynek elfogása érdekében szükséges. A szolgálatban lévő rendőr a bűncselekményt elkövető üldözése és elfogása érdekében is csak külön engedéllyel léphet be a Parlamentbe, a Minisztertanács Hivatalába, a Honvédelmi és a Külügyminisztériumba, valamint például szavazóhelyiségbe is.
A rendőr jogosult és köteles igazoltatni azt a személyt, akinek igazoltatása - személyazonosságának megállapítása érdekében - szükséges. A rendőr bűncselekmény és szabálysértés elkövetésének gyanúja esetén, tárgyi bizonyítási eszköz felkutatására járművet, csomagot átvizsgálhat.
A személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedések: bekísérés, elővezetés, előállítás, elfogás. A rendőr - a támadásra, illetve az önmagában való kártevésre alkalmas tárgyak elvételére - átvizsgálhatja annak a személynek a felsőruházatát, akivel szemben a személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedést foganatosítja. A ruházat átvizsgálását lehetőség szerint azonos nemű személy végzi. Ha erre nincs lehetőség, akkor a nem azonos nemű személy ruházatának átvizsgálását úgy kell végeznie, hogy az aránytalan erkölcsi sérelmet ne okozzon. Bűncselekmény elkövetőjének üldözése és elfogása, valamint a baleset áldozatának elszállítása érdekében a rendőr jogosult közhasználatú, közületi és egyéb járművet igénybe venni. Ha a bekísért, az elővezetett, az előállított vagy az elfogott személyen külsérelmi nyom látható, akkor őt, továbbá az ön- és közveszélyes személyt azonnal meg kell vizsgáltatni orvossal. A sérültet nyilatkoztatni kell arról, hogy a sérülését hol, mikor, milyen körülmények között szenvedte el.
A kényszerítő eszközökkel kapcsolatban a szolgálati szabályzat úgy rendelkezik, hogy a rendőr köteles szolgálata jogszerű teljesítése közben intézkedéseinek érvényt szerezni, és ennek érdekében joga van - előzetes figyelmeztetés után - kényszerítő eszközök alkalmazására. Ilyennek számít: a testi kényszer, a könnygázszóró palack, a bilincs, a gumibot, a szolgálati kutya alkalmazása, az útzár és a fegyverhasználat. (folyt.köv.)
1990. január 15., hétfő 21:17
|
Vissza »
|
|
Megjelent a rendőrség szolgálati szabályzata (3. rész)
|
A kényszerítő eszközöket - a bilincs kivételével - csak az ellenszegülés leküzdéséig szabad alkalmazni.
A fegyverhasználattal kapcsolatban a szabályzat előírja, hogy a rendőr a fegyverét csak végső esetben használja, ha ez feladatának teljesítéséhez elkerülhetetlenül szükséges.
A szolgálati szabályzat rendelkezik egyebek közt a rendőrök nyilvános szerepléséről is, eszerint a rendőr a sajtó, a rádió és a televízió megkeresése alapján az egyes bűncselekményekről a szolgálati titok megőrzésével, a személyiséghez fűződő jogok tiszteletben tartásával saját illetékességének határain belül nyilatkozhat. Rendkívüli vagy váratlan eseményekről, egyes kiemelt bűncselekményekről csak a Belügyminisztérium sajtóosztálya vezetőjének hozzájárulásával szabad nyilatkozni. (MTI)
1990. január 15., hétfő 21:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|